2023. július 12., szerda

Mentás pálinka

  


Frissen szedett mentával bolondítottam meg a házi szőlőpárlatot, isteni végeredménnyel. A pálinka finom íze mellett egy leheletnyi menta is megjelenik, egyik íz sem nyomva el a másikat.

A mentát befőttes üvegbe tettem, és ráöntöttem a pálinkát úgy, hogy teljesen ellepje. Nem sajnáltam belőle a mentát, nem csak néhány szál került bele, hanem egy jó nagy csokorral. Csak alig egy napig hagytam ázni, párszor megrázogattam közben, majd másnap leszűrtem. Semmiféle édesítő nem került bele, úgy már likőr lenne.

Minél tovább hagyjuk ázni benne a mentát, annál sötétebb lesz a színe, és erőteljesebben mentás az íze, hosszabb áztatás után már inkább menta tinktúra. 

   

2023. június 5., hétfő

Sajtos kocka

   

   
    

Gyorsan szerettem volna egy finom pogit összeütni az éppen otthon talált készletből. Így került bele vaj helyett zsír, és a szokásos szaggatás helyett pizzavágóval kockákra vágtam. Megspóroltam a kimaradt tészta újragyúrását-nyújtását-szaggatását, olyan megúszós pogi lett. De az ízére és állagára nem volt panasz: kívül roppanós, belül puha, duplán sajtos.   

     

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt (fele rétesliszt, fele finomliszt)
  • 2 teáskanál só
  • 3 dkg élesztő + 1 teáskanál cukor + 0,5 dl langyos tej
  • 18 dkg reszelt sajt
  • 12 dkg sertészsír
  • 1,5 dl zsíros tejföl
  • 1 egész tojás
  • + 15 dkg reszelt sajt a tetejére
  

Elkészítés:

  • Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttattam.
  • A lisztben elkevertem a sót, majd a zsírt elmorzsoltam benne.
  • Hozzáadtam az élesztőt és elkevertem.
  • Belekerült a reszelt sajt, elkevertem, majd jött hozzá a tejföl és a tojás is.
  • A tésztát összegyúrtam, majd lefedve meleg helyen egy órát hagytam kelni.
  • A megkelt tésztát kb. ujjnyi vastag téglalap alakra nyújtottam, megszórtam a reszelt sajttal, majd pizzavágóval kockákra vágtam.
  • Légkeveréssel kb. 165 fokon kb. 15-17 percet sütöttem.
  


2022. november 9., szerda

Túrós sajtos pogácsa

 

  

Nagyon finom pogireceptet sikerült összehoznom. Sajtos kívül-belül, plusz került bele túró, amitől kellemesen puha volt a belseje. Olyan "kőmég" íze lett, el is fogyott gyorsan. :-)
  
  
Hozzávalók:
  
  • 50 dkg liszt (kelt tésztához való lisztet használtam, ha ez nincs, érdemes a sima liszt felét rétesliszttel cserélni)
  • 10 dkg hideg vaj
  • 15 dkg sajt reszelve (ementáli került bele)
  • 3 dkg friss élesztő + 0,5 dl langyos tej + 1 teáskanál cukor
  • 25 dkg túró 
  • 1,5 dl zsíros tejföl
  • 1 egész tojás
  • 2 púpozott teáskanál só
  • + 10 dkg reszelt sajt a tetejére
  
Elkészítés:
  
  • Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttattam.
  • A lisztben elmorzsoltam a hideg vajat, majd hozzákevertem a reszelt sajtot.
  • Hozzáadtam a felfutott élesztőt és gyúrni kezdtem.
  • Hozzáadtam a túrót, a tejfölt és a tojást is, és gyúrtam tovább.
  • Legvégül a sót adtam hozzá, majd ruganyos tésztát gyúrtam belőle. (Ha ragacsosnak érezzük mehet hozzá még egy-két marék liszt, de ne lisztezzük túl.)
  • Fedett tálban, meleg helyen egy órát hagytam kelni.
  • Amikor a tészta megkelt, vékony téglalap alakúra nyújtottam, és egyszer meghajtogattam (félbe, és megint félbe).
  • A hajtogatás után azonnal kinyújtottam kb. 1 ujjnyi vastagra (ízlés dolga, lehet vastagabbra is, akkor magasabb lesz és kevesebb lesz belőle), így két tepsinyi lett ebből az adagból. 
  • A tészta tetejét beirdaltam, és megszórtam a sajttal.
  • A tésztát kiszaggattam, és sütőpapírral bélelt tepsire raktam.
  • 160 fokon sütöttem (alsó-felső sütés és légkeverés) kb. 13-15 percet, míg barnulni kezdett a teteje.
  

2022. augusztus 2., kedd

Babos-lecsós csirkeragu magyarosan


   
Nem egy szokványos fogás a fagyasztóban talált csirkemell, babkonzerv, és némi maradék zöldség találkozásából. 
   

Hozzávalók:
  • 1 egész csirkemellfilé falatnyi darabokra kockázva
  • 2 fej vöröshagyma apróra kockázva
  • kacsazsír
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1,5 evőkanál őrölt pirospaprika
  • frissen őrölt tarkabors
  • 2 teáskanál adalékszer- és sómentes ételízesítő
  • só ízlés szerint
  • 3 db érett paradicsom
  • 3 db lecsópaprika
  • 1 db kápia paprika
  • 1 dl száraz rozé
  • 1 doboz vörösbab konzerv
  • 10 db kisebb krumpli
  • 3 dl tejföl + 3 evőkanál tej + 2 evőkanál kukoricakeményítő
  
Elkészítés:
  • A vöröshagymát a kacsazsíron megdinszteltem, majd hozzáadtam a húst és fehéredésig sütöttem.
  • Hozzáadtam a zúzott fokhagymát és a pirospaprikát, és rövid ideig alacsony hőmérsékleten keverve pirítottam.
  • Belekerült a kockázott paprika és a paradicsom, sóztam, borsoztam, hozzáadtam az ételízesítőt, felöntöttem a rozéval, és adtam hozzá egy keveset a babkonzerv levéből. Fedő alatt időnként átkeverve puhára pároltam.
  • Közben egy másik edényben a kisebb darabokra vágott krumplit félpuhára főztem, majd a raguhoz adva készre főztem. (Paradicsomos közegben nehezebben puhul a burgonya, ezért főztem inkább külön.)
  • Amikor megfőtt a ragu, hozzáadtam a babkonzervet levével együtt.
  • Végül a hideg tejföl, tej és keményítő keverékével besűrítettem, és kb. még 2 percig főztem. (Nem szabad sokáig főzni a keményítőt, mert csökken a hatása, behígul.)
    

2022. július 16., szombat

Pásztorbulgur

 

     

Ha lehet pásztortarhonya, miért ne lehetne pásztorbulgur? De nemcsak a tarhonyával csaltam: kolbász helyett - ami épp nem volt itthon - csirkemell került bele, és a krumpli is kimaradt belőle. Nálam most így készült. Szaftos és finom.

  

Hozzávalók:

  • 20 dkg füstölt tarja kockázva
  • 1 kisebb csirkemellfilé kockázva
  • kevés olaj
  • 1 fej vöröshagyma aprítva
  • 3 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors
  • só (óvatosan, mert a tarja sós)
  • 2 db paprika kockázva
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 2 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 dl száraz rozé
  • 1 bögre bulgur
  • 2 bögre víz
  
Elkészítés:
  • A vöröshagymát kevés olajon megdinszteltem, majd a tarjával együtt tovább pirítottam.
  • Hozzáadtam a csirkemellet, fehéredésig sütöttem.
  • Megszórtam őrölt pirospaprikával, belekerült a zúzott fokhagyma, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a paprikát, a sűrített paradicsomot, majd felöntöttem a rozéval. Összekevertem, és fedő alatt puhára pároltam. Főzés közben egy pici vizet adtam még hozzá, hogy kellően szaftos legyen.
  • Közben a bulgurt vízben pici sóval és borssal ízesítve megfőztem, és amikor a hús megfőtt, hozzákevertem. Fedő alatt hagytam még kb. 15 percet tálalás előtt.
   

2022. június 27., hétfő

Tojásos rizs

  


Maradékmentő gyors vacsora lett a hűtőben talált főtt rizsből. Kicsit hasonlított ízben a tojásos nokedlihez. A rizs és a tojás aránya ízlés szerint, de azért sok tojással az igazi. :-)

   

Hozzávalók:

  • főtt rizs
  • tojás
  • őrölt tarkabors
 

Elkészítés:

  • A tojásokat felvertem, sóval és tarkaborssal ízesítettem.
  • A főtt rizst serpenyőben egy pici olajon felforrósítottam, majd nyakonöntöttem a tojással és összesütöttem.


2022. május 15., vasárnap

Spenótos baconos tészta

 

     
 

Kaptam egy szatyornyi gyönyörű, friss, zsenge házi spenótot Fehérvárcsurgóról, isteni tésztás villámvacsorát készítettem belőle.

   

Hozzávalók:

  • egy nagy szatyornyi friss spenót
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg kockázott bacon
  • frissen őrölt tarkabors
  • kevés reszelt szerecsendió
  • 6 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 50 dkg durum tészta
   
Elkészítés:
  
  • A tésztát sós vízben megfőztem.
  • A spenótot megmostam, majd csíkokra vágtam.
  • Egy edényben a kockázott bacont saját zsírján megsütöttem, majd rászórtam a spenótot és megfonnyasztottam.
  • Hozzáadtam a spenóthoz a zúzott fokhagymát, borsoztam, reszeltem bele kevés szerecsendiót, végül belekerült a tejföl és a tej is.
  • Néhány perc főzés után a spenótos szószt a kifőtt tésztára öntöttem és összekevertem.
   



2021. december 4., szombat

Birsalmás bögrés süti

   

     
   

 

Először termett a birsalmafám, vagyis inkább bokrom. Igaz, hogy apró almákkal ajándékozott meg, és egy tálkánál több nem is lett,  de mégis saját és bio. Nyersen igen fanyar volt, így nagyobb részéből süteményt sütöttem, ízletes végeredménnyel.

A villámgyors, egyszerű, elronthatatlan bögrés meggyes receptemet vettem alapul, és remekül működött meggy helyett birsalmával. 

A bögre 2,5 dl-es, bőven mérve.

     

Hozzávalók:

  • 2 bögre liszt
  • 1 zacskó sütőpor a liszthez keverve
  • 1 nagy csipet só
  • 1 bögre nádcukor
  • 3 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 bögre tej
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 2 egész tojás
  • 2,5 bögre apróra kockázott birsalma

  

Elkészítés:

  • Összekevertem külön a száraz anyagokat és külön a nedveseket.
  • A nedveshez apránként hozzáadtam a szárazat, és fakanállal homogénre kevertem.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire öntöttem a tésztát és elegyengettem.
  • A tészta tetejére szórtam a birsalma kockákat, majd picit lenyomkodtam.
  • 180 fokos sütőben kb. 30-35 percig sütöttem tűpróbával.


2021. november 8., hétfő

Krumplis pogácsa

 

    
  
  
Isteni finom, napokig puha krumplis pogi. Egyszerűen mennyei. Most először sütöttem pogácsát burgonyával, a recept Szoky konyhájából származik. Vigyázat, óriási adag!

   

Hozzávalók:

  • 1 kg finomliszt
  • 80 dkg tisztított burgonya
  • 5 dkg élesztő
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg sertészsír
  • 50 g só - ebből kb. 15 g a krumpli főzővizébe
  • 3 db tojás sárgája
  • 1,5 dl tej + pici cukor
  • 1 db tojás a kenéshez
    
Elkészítés:

  • A krumplit megpucoltam, felkockáztam, majd sós vízben megfőztem. Pürévé törtem, és félretettem hűlni.
  • Amikor a burgonya kihűlt, az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttattam.
  • A lisztet egy nagy tálba szitáltam, majd a vajat és a zsírt elmorzsoltam benne.
  • Ezután hozzáadtam a kihűlt krumplit, és azzal is elvegyítettem.
  • Majd következett bele a tojások sárgája és a felfutott élesztő, összegyúrtam.
  • Végül a só is belekerült, majd pár percig dagasztottam.
  • Folpackba tekerve hűtőben pihentettem a tésztát egy órát.
  • A tésztát a pihenő után kinyújtottam kb. 1,5 cm vastagra. A tetejét késsel hosszant beirdaltam.
  • Kiszaggattam 4 cm-es szaggatóval, sütőpapírral bélelt tepsire sorjáztam, tetejüket megkentem felvert tojással, majd picit még hagytam a tepsin kelni a pogikat.
  • Kb. 185 fokos sütőben kb. 25 percig sütöttem, míg aranybarna lett a teteje.
   


2021. május 7., péntek

Sajtos tejfölös pogácsa (hajtogatott, gyors)

 

   
    

Egyszerűen elkészíthető, pihe könnyű leveles pogácsa. Ez most nem saját recept, hanem Annuskám oldaláról származik, ide kattintva érhető el.

  

Nem gyúrtam be egy nappal előtte, ahogy a recept írja, csak egy órát kelesztettem, aztán nyújtottam, szaggattam, sütöttem. Gyorsan elkészült, és nagyon finom lett.

  



2021. április 18., vasárnap

Kakaós csokis mazsolás muffin

 

  
    
Villámgyors szuperfinom muffin.
Az alábbi mennyiség 2 x 12 db-os muffin tepsihez elegendő.
    

Hozzávalók:

  • 3 bögre liszt
  • 3 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 bögre kakaópor (cukrozatlan, jó minőségű)
  • 1 és 1/4 bögre porcukor
  • 2 csapott teáskanál fahéj
  • 1,5 bögre tej
  • 12, 5 dkg vaj
  • 2 egész tojás
  • 20 dkg magas kakaótartalmú csokoládé apróra vágva
  • 15 dkg mazsola

    

Elkészítés:

  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • Kissé megolvasztottam a vajat, egy külön tálban pedig felvertem a két tojást, de csak annyira, hogy homogén legyen. A tojáshoz hozzáöntöttem a tejet és a vajat majd összekevertem. Beleszórtam a mazsolát, és hagytam kb. 15 percet, hogy picit megdagadjon.
  • A lisztben elvegyítettem a szódabikarbónát, majd hozzáadtam a porcukrot, a kakaóport, a fahéjat és az apróra vágott csokoládét, majd összekavartam.
  • A tejes-tojásos-vajas elegyet a száraz hozzávalókhoz öntöttem, és egy lapáttal óvatosan, finoman összedolgoztam.
  • A muffinsütőt papírformákkal kibéleltem, majd minden mélyedésbe kb. 1,5 evőkanálnyi masszát tettem.
  • A sütőbe toltam, és kb. 180 fokon 20-25 percig sütöttem.


2021. április 16., péntek

Hajtovány

 

  



  

Nagyon régen sütöttem már hajtoványt, most viszont ismét elővettem a receptet, és megörökítettem az eredményt.

Katt ide a receptért.

Ezek most igen méretes tekercsek lettek, hatalmasra keltek - pici instant élesztővel is "rásegítettem", mert a friss élesztő kivételesen alig akart most "működni" -, sütés közben pedig részegesen megdőltek és összesültek. :-)  De az íz-élmény tökéletes volt, és ebben a kissé rusztikus hangulatú külső sem zavart. 


2021. április 15., csütörtök

Joghurtos kukoricás krumplileves

 
    
  
Amikor finom, forró, testet-lelket átmelegítő, laktató levesre vágysz, de épp nem figyel túlságosan sok alapanyag a kamrában... légy kreatív, és szakíts a hagyományokkal. Nem egy klasszikus recept, és nem is a gasztronómia éke, de gyors, maradékmentő, és már tálalva is a gőzölgő leves vacsorára.
  
Hozzávalók:
  • burgonya
  • csemege kukorica (konzerv)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db babérlevél
  • joghurt
  • kevés liszt
  • őrölt pirospaprika
  • frissen őrölt tarkabors
  • ételízesítő (adalékmentes)
  
Elkészítés:
  • A meghámozott és kockára vágott krumplit egy babérlevéllel és annyi vízzel, hogy bőven ellepte, feltettem főni.
  • Amikor forrni kezdett sóztam-borsoztam, adtam hozzá natúr ételízesítőt és egy kevés őrölt pirospaprikát, végül beletettem a zúzott fokhagymát.
  • Amikor a burgonya megfőtt, hozzáadtam a konzerv kukoricát a levével együtt.
  • Végül a joghurtot kikevertem egy kevés liszttel, és besűrítettem vele a levest. Két-három perc forralás után tálaltam.

2021. április 9., péntek

Kenyérlángos

 

  
  

Egyszerű kenyértésztából készítettem, igazából egy jó kis vastag tésztás pizza, "klasszik vásári" feltéttel. Sokáig hagytam kelni, még megpakolva is, így belül könnyű és puha lett, kívül roppanós.  Frissen az igazi, de másnap hidegen is remek volt.
  
  
Hozzávalók a tésztához:
  • 40 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1,2 dl langyos tej
  • 1 evőkanál cukor
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1,25 dl langyos víz
  • 2 evőkanál étolaj
   

Hozzávalók a feltéthez:
  • 2,5 dl tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarka bors
  • 1 nagyobb vöröshagyma vékony csíkokra vágva
  • 15 dkg kolozsvári szalonna kockázva
  • 25 dkg sajt reszelve
  
Elkészítés:
  • Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttattam.
  • A lisztet egy tálba szitáltam, hozzákevertem a sót, majd beleöntöttem a felfutott élesztőt.
  • Hozzáadtam a langyos vizet és az olajat is, és rugalmas tésztává gyúrtam. Addig dagasztottam, míg a tészta hólyagos lett.
  • Meleg helyen, lefedett tálban kb. egy órán át kelesztettem.
  • A sütőt előmelegítettem 200 fokra.
  • A szépen megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsire nyújtottam, egészen a széléig kihúzva.
  • A tejfölben elkevertem a zúzott fokhagymát és a borsot, majd a tésztára kentem.
  • Rászórtam a szalonnát, a hagymát, végül a sajtot.
  • 20 percig meleg helyen kelesztettem a megpakolt lángost, míg szépen megemelkedett.
  • 200 fokos sütőbe toltam, a sütés vége felé amikor pirulni kezdett visszavettem 180 fokra. Kb. 30 percig sült összesen.


2021. április 8., csütörtök

Túrós zabpelyhes pogácsa kaporral és lila hagymával

 


Megint pogácsa, de most az egészségesebb, alakbarátabb változat. A sok lisztes-zsíros harapnivaló után nem is árt egy kis könnyedebb rágcsálnivaló, ami ráadásul kifejezetten finom, és villámgyorsan elkészíthető.
  
Korábbi receptem mintájára készült picit több tojással és plusz szódabikarbónával, és az ízesítést is variáltam. 
    
   
Hozzávalók:
  • 35 dkg túró
  • 3 db tojás + 2 tojás fehérje (vagy lehet helyette 4 egész tojás)
  • 6 dkg apró szemű zabpehely
  • 6 dkg zabpehelyliszt (+ hozzákeverve 1 kávéskanál szódabikarbóna)
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 db lila hagyma apróra kockázva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2-3 teáskanál szárított kapor
  • frissen őrölt tarka bors
  • kb. 5 dkg  reszelt sajt a tetejére
  
Elkészítés:
  • A hozzávalókat egy tálban összekevertem.
  • A hűtőben pihentettem a masszát kb. fél órát.
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • A masszából sütőpapírral bélelt tepsire kb. evőkanálnyi halmokat raktam, tetejüket megszórtam sajttal.
  • 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöttem.

2021. április 7., szerda

Sajtos pogácsa

    
    
Újabb pogi variáció. Ezúttal vaj mellett olaj is került bele, és sajt a tésztájába és a tetejére is. 
  

Hozzávalók:

  • 70 dkg liszt
  • 3 teáskanál só
  • 20 dkg vaj
  • 1,2 dl étolaj
  • 1 tojás sárgája
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1,2 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 2 teáskanál cukor
  • A tetejére: 1 egész tojás és 5 dkg reszelt sajt
  
Elkészítés:
  • Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam.
  • A lisztet egy nagy tálba szitáltam, elkevertem benne a sót, elmorzsoltam benne a vajat, majd hozzákevertem a reszelt sajtot.
  • A liszthez adtam a felfutott élesztőt, az olajat és a tojássárgát, majd összegyúrtam.
  • A tésztát lefedett tálban meleg helyen kelesztettem kb. háromnegyed órát.
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • A tésztát kb. ujjnyi vastagra nyújtottam, tetejét beirdaltam és kis pohárral kiszaggattam.
  • A pogikat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, tetejüket megkentem felvert tojással és megszórtam sajttal, majd 180 fokon aranybarnára sütöttem. (Kb. 25-30 perc)

 

2021. április 6., kedd

Libazsírban sült csirkemáj - hideg, kenyérre való

   


  

Egyszerű, finom kenyérre való.

  

Hozzávalók:

  • 30 dkg libazsír
  • 50 dkg csirkemáj
  • 5 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt színes bors
  • só (a végén)
  

Elkészítés:

  • A májat megmostam, megtisztítottam, és falatnyi darabokra vágtam.
  • A libazsírt egy edényben felforrósítottam, majd beletettem a májat és a zúzott fokhagymát, és őröltem rá egy kis borsot.
  • Kis lángon befedve sütöttem kb. 10-15 percig, utána fedő nélkül még kb. 5 percig.
  • Amikor megsült megsóztam, és egy üvegtálba átszedve (hogy a zsír ellepte a májat) hagytam kihűlni.
  • Hidegen kenyérre, pirítósra kenve tálaltam.
 

2021. április 2., péntek

Túrós pogácsa sajttal (élesztős)

   


  

Isteni finom pogi, a tetején roppan a sajt, belül puha, nem száraz, nem fojtós. 

  

Hozzávalók:

  • 35 dkg rétesliszt
  • 25 dkg finomliszt
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg túró
  • 1 dl tejföl
  • 2 db tojás sárgája
  • 1 púpozott teáskanál só
  • 0,8 dl tej + 1 teáskanál cukor + 4 dkg élesztő
  • A tetejére: 1 egész tojás a kenéshez, 20 dkg sajt a szóráshoz
  

Elkészítés:

  • A liszteket egy nagy tálba szitáltam és elkevertem benne a sót.
  • Az élesztőt a langyos cukros tejben elkevertem, és meleg helyen felfuttattam.
  • A lisztben elmorzsoltam a vajat és a túrót. Hozzáadtam a felfutott élesztőt és a tejföllel elkevert tojássárgákat, majd összegyúrtam.
  • A tésztát lefedett tálban meleg helyen kb. 1 órát kelesztettem.
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • A tésztát kb. ujjnyi vastagra nyújtottam, a tetejét beirdaltam és kis pohárral kiszaggattam.
  • A pogikat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, tetejüket megkentem felvert tojással, és jó bőven megszórtam reszelt sajttal. Még 10 percig hagytam kelni a tepsiben.
  • 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütöttem.
    


2021. március 24., szerda

Tepsiben sült csirkecomb párolt lila káposztával

   


    

   


Egyszerű és nagyszerű tepsiben sült csirkecomb: a bőre ropogósra sült, de belül puha és szaftos. A titka az alapos besózásban rejlik, sós pácot kapott, amiben egy napot állt a hűtőben, és csak másnap sütöttem ki. Sok munka nincs vele, csak a sütési időt kell kivárni, és amíg sül, gyorsan összedobható a finom párolt káposzta.

   

Hozzávalók a combhoz:

  • 8 db egész csirkecomb
  • kb. 1-2 dl étolaj
  • 4 teáskanál só
  • 3 teáskanál grillcsirke fűszerkeverék (ez is sós)
  • frissen őrölt színes bors
  • kacsazsír a tepsi kikenéséhez

  

Elkészítés:

  • A combokat megtisztítottam a tollmaradványoktól és alaposan megmostam.
  • A sót és a fűszerkeveréket összekevertem az olajjal, majd alaposan bedörzsöltem vele a combokat. 
  • A húst a sós pácban a hűtőben hagytam pihenni egy napot. (De legalább 1-2 órát mindenképp érdemes várni a sütéssel.)
  • Másnap a sütőt előmelegítettem 200 fokra.
  • Egy nagy tepsit kikentem kacsazsírral, majd ráraktam egymás mellé két sorban a húsokat. A maradék fűszeres olajat - ami lefolyt a tál aljába a húsokról - rálocsoltam, a tetejére őröltem borsot, és tettem alá egy nagyon pici vizet, kb. 4-5 evőkanálnyit.
  • A tepsit lefedtem alufóliával, és kb. 1 órát sütöttem. Végül a fóliát levettem róla, a hőfokot visszavettem 175-180 fokra, és pirulásig sütöttem (kb. még 30 percet).
  

A káposztához:

  • 1 nagy fej lila káposzta
  • 3 evőkanál kacsazsír
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 1 evőkanál ecet
  • frissen őrölt tarka bors
  • 1 dl száraz rozé
  • pici víz

   

Elkészítés:

  • A káposzta külső leveleit eltávolítottam, majd megmostam. 
  • Késsel vékony csíkokra vágtam a káposztát, majd megsóztam, átkevertem, és kb. 15 percig hagytam állni a sóban, míg összeesett és levet eresztett.
  • A kacsazsíron a cukrot karamellizáltam, majd rászórtam a káposztát, levével együtt.
  • Pár percig sütöttem a zsíron, majd hozzáadtam az ecetet, borsoztam, öntöttem hozzá rozét és pici vizet, majd fedő alatt kb. 45-50 perc alatt puhára pároltam.


2021. március 18., csütörtök

Almás répás csemege uborkás majonézes saláta

   

  
  
Még a karácsonyi fogások kísérőjeként készült ez a majonézes villámgyors saláta. Az arányokra nem emlékszem pontosan, de nem is annyira lényeges, úgyis ízlés dolga ki mennyit tesz a hozzávalókból az ilyen salátákba. Van aki hosszú szósszal szereti, mások kevésbé folyósan, lehet sok tejföl és kevés majonéz kombóval is készíteni, de csak majonézzel is elmegy, vagy majonéz helyett akár mustáros tejföllel is remek. 
  
Nálam most gyümölcs is került bele, a nyers alma jól illett a csemege uborkához és a főtt répához. A szósz nagy része majonéz volt, pici mustárral és kevés tejföllel elkeverve.
  
Hozzávalók:
  
  • párolt kockákra vágott sárgarépa
  • nyers kockázott alma
  • karikára vágott csemege uborka
  • majonéz
  • tejföl
  • mustár
  • frissen őrölt tarka bors
   
Elkészítés:
  
  • A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, és egy-két órára a hűtőbe tesszük tálalás előtt.