2011. március 19., szombat

Túrótorta sütés nélkül

  
    
Gyors hétköznapi finomság, még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Az alábbi mennyiségből két kis tortaformányi torta lett.
  
Hozzávalók:
  • babapiskóta (kb. 30 dkg szükséges két kis kerek tortához)
  • 1 kg túrókrém (sima túró, de nem a "darabos", hanem krémes)
  • 1 db bio citrom (mivel a héja is kell, a vegyszerek miatt feltétlen bio kell)
  • bourbon vaníliás cukor
  • porcukor
  • 1 csomag zselatin fix
  • 2,5 dl habtejszín
 
Elkészítés:
  • A túrót a citrom lereszelt héjával és kifacsart levével, bourbon vaníliás cukorral és porcukorral alaposan elkavartam.
  • A habtejszínt konyhai robotgéppel félig felvertem, majd hozzáadtam a zselatinfixet és keményre vertem.
  • A tejszínhabot a túróhoz adtam és összeforgattam.
  • Két kis csatos tortaformát kibéleltem frissentartó fóliával, majd az aljukon eloszlattam egy kevés túrókrémet. A túró tetejére babapiskótát sorjáztam szorosan egymás mellé, aztán megint egy réteg túrót tettem rá, majd ismét piskótát, a tetejét pedig túróval fedtem be.
  • A kész tortákat hűtőbe tettem érlelődni, majd néhány óra múlva kivettem a formából és tálra téve felszeleteltem.
  

1 megjegyzés:

  1. Hmmm, nagyon szeretem a citromos sütiket. Hasonló receptem van nekem is, csak süteményként van írva és jóval több tejszínhabot ír a recept. Ezt is kipróbálom.
    Van nálam egy meglepetés a részedre!

    VálaszTörlés