A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ételek lencséből. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ételek lencséből. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 31., hétfő

Joghurtos-mustáros lencsesaláta lilahagymával


  
Remek alternatíva a kötelező újévi lencsére, ha már unjuk a szokásos főzeléket. Pikáns, savanykás, hagymás, szaftos, virsli vagy husi mellé jól passzol, de magában is nagyon finom.
  
Hozzávalók:
  • 1 kg lencse
  • 6-7 db babérlevél
  • frissen őrölt tarkabors
  • 8 gerezd fokhagyma a lencséhez + 8 gerezd a szószhoz
  • só- és adalékanyagmentes ételízesítő
  • görög joghurt és sima natúr joghurt (a mennyiség ízlés kérdése, én jó szaftosra csináltam, legalább 5-6 dl került bele)
  • mustár (ennek a mennyisége is ízlés dolga, nem sajnáltam belőle)
  • 2 fej nagyobb lilahagyma
  • kevés eritrit
 
Elkészítés:
  • A lencsét átválogattam, átmostam, majd néhány órára vízbe áztattam.
  • Amikor a lencse megázott (kb. 4 óra) a babérlevelekkel feltettem főni.
  • Amikor felforrt, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, sóztam-borsoztam, szórtam bele kevés ételízesítőt, majd fedő alatt alacsony hőfokon puhára főztem. (Kb. 15-20 perc.)
  • A lilahagymát csíkokra vágtam. Ráöntöttem a joghurtot és a mustárt, sóztam-borsoztam, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, tettem bele egy kevés eritritet és alaposan elkevertem.
  • A megfőtt lencséről leszűrtem a levet, és a lencsét hozzáadtam a hagymás-joghurtos szószhoz. 
  • Néhány órás hűtőben történő érlelődés után lesz igazán finom.


2018. január 31., szerda

Vöröslencsés-hagymás-mustáros-fűszeres csirkeragu

 

 
Hozzávalók:
 

  • 70 dkg csirkemellfilé kockázva
  • kb. 1 evőkanál kókuszzsír
  • 5 db közepes méretű vöröshagyma
  • 10 gerezd fokhagyma
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 50 dkg vöröslencse
  • 2 db sárgarépa
  • 4-5 db babérlevél
  • lestyán
  • borsikafű
  • 1-2 teáskanál szárított zöldségkeverék
  • himalája kristálysó
  • frissen őrölt tarkabors
  • 1 nagy evőkanál mustár
  • 2 dl joghurt
  

Elkészítés:
  

  • A laskára vágott vöröshagymát a kókuszzsíron megdinszteltem.
  • A hagymára szórtam a húst és fehéredésig sütöttem.
  • Belekerült a zúzott fokhagyma, sóztam, borsoztam, szórtam bele borsikafüvet és lestyánt, felöntöttem a fehérborral, majd fedő alatt párolni kezdtem.
  • Kb. húsz percnyi párolás után hozzáadtam az átmosott vöröslencsét (nem kell áztatni előtte), és a kockára vágott sárgarépát. Felöntöttem egy kevés vízzel, beletettem a babérlevelet és a szárított zöldségkeveréket, majd fedő alatt tovább pároltam. Párolás közben pótoltam az elfőtt vizet, nem lepte el, de azért ne legyen száraz.
  • Amikor a lencse is megpuhult (15 perc elég neki, de én tovább főztem, hogy "szétessen", így jóval sűrűbb lesz a ragu), hozzáadtam a mustárt és a joghurtot. Kóstolás után még fűszereztem egy kicsit, és összeforraltam.

2013. november 30., szombat

Kolbászos-tarjás-lencsés egytál konzervből

   
   
Nem szükségeltetik túlságosan nagy kreativitás ahhoz, hogy félkész alapanyagokból összedobjunk egy gyors vacsorát, mint ahogyan ez a lencsés egytál sem éppen a konyhaművészet csúcsa. De van az úgy, hogy este, munka után fáradtan valami gyorsan összedobható, házinak becézhető meleg, főtt ételre vágyik az ember. És így a másnapi munkahelyi ebéd is megvan, sőt, akkorra érik csak igazán össze az íze.
Egy ilyen szituációban született meg a lencsefőzeléket konzervből gondolata, amely alapötletet továbbgondolva - csak hogy ne legyen unalmas - került bele kolbász, füstölt tarja és hagyma is. Konzerv ide-vagy oda, nagyon finom lett, és persze villámgyorsan elkészült.
   
Hozzávalók:
  • 3 doboz konzerv lencse
  • 15 dkg füstölt tarja
  • 15 dkg kolbász
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 db babérlevél
  • frissen őrölt bors
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • a rántáshoz: pici olaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 2,5 dl tejföl, 2 púpos teáskanál mustár, víz
  
Elkészítés:
  • A felkarikázott kolbászt, a kockára vágott füstölt tarját, és a laskára vágott hagymát megpirítottam.
  • Hozzáöntöttem a lencsét a levével együtt, megborsoztam, adtam hozzá babérlevelet és zúzott fokhagymát, majd felforraltam. (Mivel szinte minden alapanyag sós, nem sóztam meg.)
  • Míg a lencse felforrt, elkészítettem a rántást. Kevés olajat felforrósítottam, rászórtam a lisztet, és folyamatosan kevergetve világosbarnára sütöttem. Rászórtam a pirospaprikát és elkevertem, majd hozzáadtam a tejfölt és a mustárt, és habverővel simára kevertem, közben pici vízzel hígítottam.
  • Amikor a lencse felforrt, a rántással besűrítettem, és néhány percnyi forralás után tálaltam.
  
 

2013. január 1., kedd

Lencsefőzelék

   
  
Nincs is újév lencse nélkül: a népi hiedelem szerint gazdagságot és bőséget hoz az új esztendőre. Aki nem hisz a babonákban, egye azért, mert finom és egészséges.
   
Hozzávalók:
  • 50 dkg lencse
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3-4 darab babérlevél
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál bio ételízesítő
  • kevés olívaolaj
  • őrölt bors
  • 2 csapott evőkanál liszt
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 dl tejföl
  • 2 púpos evőkanál mustár (mivel savanykásan szeretjük, nem sajnáltam a mustárt)
    
Elkészítés:
  • A lencsét átválogattam, megmostam, majd néhány órára vízbe áztattam.
  • Áztatás után a lencsét feltettem főni a vízzel és néhány darab babérlevéllel együtt. Amikor felfőtt beleszórtam a bio ételízesítőt, őröltem bele borsot, megsóztam, majd fedő alatt alacsony lángon főztem.
  • Az apróra kockázott vöröshagymát kevés olívaolajon megfonnyasztottam, majd hozzáadtam a zúzott fokhagymát, és kb. fél percig együtt pirítottam. Végül a hagymát a fővésben lévő lencséhez öntöttem és együtt főztem puhára.
  • Miután a lencse megfőtt, mustáros rántással sűrítettem, és pár perc forralás után tálaltam. (Mustáros rántás: a lisztet kevés olívaolajon világosbarnára pirítottam, rászórtam a pirospaprikát, elkevertem, majd hozzáadtam a tejfölt és a mustárt és habverővel simára kevertem.)
          
   

2012. március 25., vasárnap

Kolbászos lencseleves

   
  
Bár az utóbbi hónapokban nem voltam valami nagy konyhatündér, de azért sütöttem-főztem néhány finomságot, amelyeket meg is örökítettem. Például ez a sűrű, savanykás lencseleves egy kis kenyérrel remek egytálétel volt.
 
Hozzávalók:
  • lencse
  • sárgarépa
  • szárazkolbász
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • őrölt pirospaprika
  • kevés liszt és olaj
  • tejföl
  • mustár
  • só, őrölt bors
  • babérlevél

Elkészítés:
  • A lencsét átválogattam, átmostam, majd néhány órára vízbe áztattam.
  • A lencsét a vízzel együtt és három-hény darab babérlevéllel feltettem főni.
  • A sárgarépát megpucoltam és karikára vágtam, a kolbászt szintén karikáztam.
  • A vöröshagymát apróra kockáztam.
  • Amikor a lencse felfőtt sóztam-borsoztam, hozzáadtam a sárgarépát, a kolbászt és a vöröshagymát, és addig főztem, míg a lencse teljesen megpuhult.
  • Kevés olajból, lisztből és őrölt pirospapikából rántást készítettem, tejföllel és mustárral elkevertem, egy-két gerezdnyi zúzott fokhagyma is került bele, majd ment a levesbe. Alaposan összekevertem, majd néhány perc forralás után tálaltam.
  

    2011. január 14., péntek

    Tejfölös-mustáros lencsefőzelék

       
     
    A lencsefőzeléknek ezt a pikáns-savanykás változatát szeretem, tejföllel-mustárral, és egy kevés fokhagymával megbolondítva.

    Hozzávalók:
    • 50 dkg lencse
    • 4 db babérlevél
    • 3 mokkáskanál cukor
    • só, őrölt fehérbors
    • 2 db közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
    • 4 gerezd fokhagyma
    • kevés olaj
    • 3 evőkanál liszt
    • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
    • 3 dl tejföl
    • kb. 2-3 evőkanál mustár
     
    Elkészítés:
    • A lencsét átválogattam, átmostam, majd vízbe áztattam.
    • Kb. 2 óra áztatás után a lencsét a babérlevéllel és annyi vízzel együtt, hogy pár centivel ellepte, feltettem főni. Amikor felforrt, adtam hozzá cukrot, sót és őrölt fehérborsot.
    • Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteltem és a fővésben lévő lencséhez adtam a zúzott fokhagymával együtt. 
    • Elkészítettem a rántást: olajon középbarnára pirítottam a lisztet, majd a tűzhelyről levéve hozzákevertem a pirospaprikát, végül habverővel csomómentesre kevertem a tejföllel és a mustárral.
    • Amikor a lencse megfőtt (kb. 35-40 perc kellett hozzá), besűrítettem a rántással, és folyamatos kevergatás mellett még pár percig főztem.