2017. június 22., csütörtök

Egészséges, szénhidrátszegény pizza - túrópizza


   
   
   
Szénhidrátszegény, lisztmentes, túró alapú pizza, fehér liszt helyett zabpehelyből és lenmagból. A tészta kissé lágy (ettől függetlenül finom), aki "masszívabbra" szeretné, emelheti a zabpehely mennyiségét, plusz 3-4 evőkanálnyit még biztosan elbírna, legközelebb úgy is kipróbálom. 
  
  
Hozzávalók a pizzatésztához:
  • 45 dkg félzsíros túró
  • 5 evőkanál zabpehely megőrölve
  • 5 evőkanál lenmag megőrölve
  • 2 db egész tojás
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál natúr joghurt
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy csipet só
  • kevés őrölt tarkabors
 
Elkészítés:
  • A tojásokat kissé felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a joghurtot, a zúzott fokhagymát, sózzuk és borsozzuk, majd jól összekeverjük.
  • Hozzáadjuk a túrót és azzal is alaposan elkeverjük.
  • A lenmagot és a zabpelyhet konyhai aprítógéppel megőröljük, majd a túrós elegyhez szórjuk. A masszát alaposan összekeverjük, majd kb. 15 percig pihentetjük.
  • Míg a tészta érik, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  • Egy nagy sütőlemezt sütőpapírral kibélelünk, vékonyan megkenjük kókuszzsírral, majd a masszát a sütőlemez közepére borítjuk. Kanállal lenyomkodva kör alakúra formázzuk, vigyázva, hogy ne legyen túl vékony.
  • A tésztát a sütőbe toljuk, és kb. 15-20 percig sütjük 175-180 fokon.
  • Kivesszük a tésztát a sütőből, megpakoljuk tetszőleges feltétekkel (nálam most fokhagymás tejfölös alapra került sonka, lila hagyma, paradicsom és reszelt sajt), majd visszatoljuk a sütőbe kb. 20-25 percre.
 

2017. június 18., vasárnap

Egészséges kókuszgolyó - almából, zabpehelyből, cukormentesen



   

   
Finom, könnyű, egészséges édesség, ami gyorsan, sütés nélkül összedobható. 
  
Hozzávalók:
  • 2 db közepes méretű alma (kb. 35 dkg)
  • 15 dkg zabpehely megőrölve
  • 2 csapott evőkanál cukrozatlan, jó minőségű kakaópor
  • 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 2 csapott evőkanál eritrit
  • 0,5 dl tej
  • 5 dkg kókuszreszelék a golyóba + kb. 5-7 dkg a görgetéshez

Elkészítés:
  • A zabpelyhet konyhai darálóval megőröljük.
  • Az őrölt zabpehelyhez hozzáadjuk a kakaóport, a fahéjat, az eritritet, a kókuszreszeléket, majd elkeverjük.
  • Az almát meghámozzuk, majd apróra reszeljük.
  • A reszelt almát hozzáadjuk a zabpelyhes elegyhez, hozzáadjuk a vaníliát és egy kevés tejet, majd alaposan összedolgozzuk. 
  • A masszát egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük pihenni, ennyi idő alatt a zabpehely jól megpuhul és összeérnek az ízek. 
  • Másnap elővesszük a masszát és átkeverjük. Jól formázható állagúnak kell lennie, ha túl keménynek találjuk, adhatunk még hozzá tejet, vagy ha túl lágy, kevés zabpehely még mehet bele. Golyókat formázunk belőle, és  kókuszreszelékben meghempergetjük. Hűtőben több napig eláll, ha marad belőle.




Vanília kivonat - vanília esszencia házilag


 
Mennyei illatú, karakteres ízű kivonat, mellyel a vaníliás cukrot vagy a vanília aromát helyettesíthetjük sütéshez, főzéshez. Süteményekbe, tésztákba, desszertekhez, töltelékekbe, vagy akár italokhoz, koktélokhoz is remek választás. Mivel erőteljesen ízesít, egy kevés elegendő belőle, 1-2 teáskanálnál nem kell több egy sütéshez.
   
Ha a recept szerint vaníliára van szükség a sütéshez, a boltok polcain keresgélve nem sok választási lehetőség kínálkozik. Van a hagyományos "vaníliás" cukor, ami sosem látott vaníliát, hanem mesterségesen előállított szintetikus vanillint tartalmaz. Ha műanyagot nem szívesen sütünk házi finomságokba, választhatjuk a valódi vaníliával készült cukrot, ami természetesebb, de vanília nem túl sok van benne, és jóval drágább is, nem túl gazdaságos, ráadásul nem is mindig kapható a sarki boltban ha hirtelen szükséges. Használhatunk igazi vaníliarudat, melynek kikaparjuk a belsejét, de ez macerás minden sütögetésnél, ráadásul ez sem túl gazdaságos. 
  
Ezért is a legjobb "találmány" a házi vanília kivonat: csak egyszer kell beszerezni a hozzávalókat és elkészíteni, aztán évekig kitart. Sőt, ha fogyni kezd, akár után is tölthető több alkalommal.
  
Elkészítése egyszerű: csak vaníliarúd és tiszta vodka szükségeltetik hozzá. Az arányokat tekintve célszerű 1 dl vodkához legalább 1 rúd vaníliát számolni, ha több vaníliát adunk hozzá még erőteljesebb lesz az íze. A vanília rudakat vágjuk ketté keresztben, majd óvatosan hasítsuk ketté hosszában is. Tegyük üvegbe, és öntsük fel tiszta vodkával. Helyezzük el a kamrában vagy egyéb sötét, hűvösebb helyen, és érleljük legalább két-három hónapig, közben naponta rázogassuk meg. Minél tovább érlelődik, annál erőteljesebb lesz az íze. Ha fogytán van, tölthetünk még hozzá vodkát, és tehetünk hozzá még vaníliát. A képen látható finomság már több, mint két éves, és brutálisan erőteljes illatú.
  


2017. június 17., szombat

Bodzalikőr bodzavirágból


   


   

Illatos, édeskés, aromás likőr készíthető a bodza virágából, ami ráadásul még gyógyhatású is lehet. Zárjuk üvegbe télire, milyen jó is lesz majd a nagy hidegben kortyolni belőle a jó meleg szobában, remek megfázás és influenza tüneteinek enyhítésére, de segíthet köhögés vagy gyomorfájás esetén is. Meleg időben is finom, nyáron szódával hígítva, jégkockával és citromkarikákkal "felnőtt" szörpöt készíthetünk belőle. Vagy egyszerűen kortyoljuk csak úgy magában.
  
Az összetevőket és az elkészítést tekintve sincs semmi bonyolítás: csak bodzavirág és tiszta vodka kell hozzá. Édesítés nélkül készítem, de ízlés szerint mézzel lágyítható.
   
Hozzávalók:
  • bodzavirág
  • tiszta vodka (a képen látható kosárnyi mennyiségű bodzához kb. 2,7 liter vodkát öntöttem)

Elkészítés:
  • Először is szüreteljük le a bodzavirágot. Lehetőleg ne forgalmas út mellől szedjük. Óvatosan vágjuk le a virágokat és gyűjtsük kosárba, vigyázva, hogy ne törjenek a virágok.
  • A virágokat ne mossuk meg, mert akkor kárba megy az értékes virágpor. Kézzel távolítsuk el róla a bogarakat, majd a virágokat a zöld szárról ollóval levágva óvatosan vagdaljuk bele egy óriási befőttes üvegbe. A műveletet az üveg felett végezzük, így a lehulló virágpor is megmarad.
  • Öntsük fel a vodkával úgy, hogy teljesen ellepje a virágokat. Zárjuk le az üveget, és tegyük sötét helyre érlelődni. Két hétig hagyjuk ázni, közben minden nap rázogassuk meg a keveréket, végül szitán átöntve szűrjük le és öntsük üvegekbe. Fogyasztás előtt érdemes a leszűrt likőrt még két-három hétig állni hagyni, zamatosabb lesz az íze.



2017. június 5., hétfő

Ecetes torma házilag

 

     
Sült hús vagy sonka mellé jól esik egy kis jó fajta torma. Az az igazi, intenzív, aromás ízű, ami rögvest felszalad az orrba, és könnyek között azonnal tisztítja a légutakat. Amiben nincs semmi mesterséges adalékanyag, mint a bolti üveges társaiban... És elkészíteni sem nagy ügy, csak egy kis minimális könnyezésre kell felkészülni.
  
Aki extrát szeretne, ezt az alap tormát tovább ízesítheti reszelt almával vagy majonézzel. 
  
Hozzávalók:
  
  • 1 db közepes méretű torma (pucolva kb. 13 dkg)
  • 5 evőkanál almaecet
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál víz
  • 2 kávés kanál só
  • 1 teáskanál eritrit
  

Elkészítés:

  • A tormát meghámozzuk, majd darabokra vágjuk,
  • A darabolt tormát aprítógépben apróra daráljuk. (Lehet reszelni is, de ha ha nem akarjuk, hogy taknyunk-nyálunk-könnyünk egybe folyjon, érdemesebb elővenni az aprítót. Megéri.)
  • A tormához adjuk az ecetet, olajat, vizet, a sót és az eritritet, majd alaposan elkeverjük.
  • A tormát üvegbe szedjük és hűtőbe tesszük. Fogyasztás előtt egy napig érlelődni hagyjuk. 
  • Hűtőben egy-két hónapig eláll.