Azt hiszem az eddigi leg-leg-leg pizzát sikerült ma összehozni laza vasárnapi ebédként. Hiába, ha az M&P páros alkotni kezd, abból csakis jó sülhet ki. :-) Tudunk, na. Annyira finom lett a végeredmény, hogy szerintünk bőven elérte egy nívós pizzéria színvonalát. Holnap másnaposan felmelegítve is biztos remek meló-ebéd lesz belőle.
Kaptunk szuperfinom házi koktélparadicsomot, abból főztük a paradicsomszószt, egyszerűen mennyei lett. Ez szégyenszemre eddig valahogy kimaradt a repertoáromból, most is csak a véletlen hozta így, nem találtam pici paradicsomkonzervet a kamrában, de beugrott, hogy itt figyel egy nagy adag házi pari, miért ne főzhetnénk a puhábbakból házi szószt? Került bele bőven zúzott fokhagyma, oregánó, bazsalikom, pizza fűszerkeverék, pici cukor és só, folyamatos kóstolgatással beállítva a megfelelő arányokat. A feltéteken nem spóroltunk, került rá többféle húsos-füstölt finomság, lilahagyma, kukorica, na és persze rengeteg ementáli sajt. Pizzéria illatban úszott a ház. :-)
A pizzát lyukacsos, teflon
pizza-sütőlapon sütöttük. Így az alábbi mennyiségből 2 db 32 cm-es pizza lett. A pontos mennyiségeket csak a tésztánál jelzem, a szósznál és a feltétnél ízlés dolga, hogy miből mennyit.
Hozzávalók a tésztához:
- 40 dkg liszt
- 1 mokkáskanál só
- 1,2 dl langyos tej
- 2,5 dkg friss élesztő
- 1 csapott evőkanál cukor
- kb. 1,25 dl langyos víz
- kb. 2 evőkanálnyi olívaolaj
Hozzávalók a pizzaszószhoz:
- kb. 3 nagy marék házi, érett koktélparadicsom
- fokhagyma zúzva
- oregánó
- bazsalikom
- só
- cukor
- pizza fűszerkeverék
Hozzávalók a feltéthez:
- bacon szalonna kockázva
- kolbász karikázva
- gépsonka kockázva
- főtt füstölt tarja kockázva
- kukorica
- lilahagyma karikázva
- reszelt ementáli sajt
Elkészítés:
- A langyos tejben elkevertem a cukrot, hozzámorzsoltam az élesztőt, és meleg helyen felfuttattam.
- A lisztben elkevertem a sót, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és kézzel elkevertem. Hozzáadtam egy kevés olívaolajat és tovább kavargattam. Hozzáöntöttem a vizet és alaposan összegyúrtam.
- Kb. 10 percig dagasztottam a tésztát (a tészta állagától függően szükséges lehet egy kevés víz vagy liszt hozzáadására, hogy könnyű, egészen ruganyos tésztát kapjunk), majd két gombócot formálva belőle kilisztezett kelesztőtálba tettem és langyos helyen kb. 50 percig kelesztettem.
- Amikor a tészta megkelt, kicsit átgyúrtam, majd olajjal vékonyan megkent pizza sütőlapra nyújtottam. Megkentük a házi szósszal, majd rászórtuk a feltéteket.
- A pizzákat (egyenként) kb. 185-190 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütöttük, légkeveréses funkción.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése