A tavalyi őrségi burgonyaprószás élmények után majd egy évvel megpróbálkoztam saját magam is elkészíteni ezt a "könnyed" finomságot. Bár nem lett olyan szép, mint amiket a nyaraláskor ettünk, azért az ízével nem volt probléma. ;-)
Hozzávalók
(A mennyiségeket nem hajszálpontosan mértem, csak úgy nagyjából, a lényeg, hogy a tészta közepesen sűrű legyen, és ne lisztezzük túl.)
- 65 dkg burgonya
- 25 dkg liszt
- 2 kis dobozos kefir (2 x 175 g)
- 3 kis fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- só,őrölt bors
- olaj
Elkészítés
A vöröshagymát megtisztítottam, apróra kockáztam, majd kevés olajon világosbarnára pirítottam. A krumplit meghámoztam, megmostam, és apróra reszeltem. A lereszelt burgonyához adtam a pirított vöröshagymát, belepréseltem a fokhagymát, ráöntöttem a kefirt, majd a lisztet apránként beleszórva jól összekevertem. Végül sóztam és borsoztam.
Palacsintasütőbe mertem a masszából egy merőkanálnyit, elegyengettem, és lassan mindkét oldalát aranybarnára sütöttem.
Palacsintasütőbe mertem a masszából egy merőkanálnyit, elegyengettem, és lassan mindkét oldalát aranybarnára sütöttem.
Tökéletes! :)
VálaszTörlésHívd nyugodtan csak prószának, mert csak a prósza készül aludttejjel vagy kefírrel. Az ország semelyik másik tájegységében nem tesznek bele. A lapcsánka, tócsni, stb. nagyon hasonló a prószához, de csak krumpli, liszt és sok esetben tojás kerül bele. Tehát ezek nem ugyanazok. Prószát csak zalában és vasban készítenek.
Nagyon guszta lett egyébként, pont így kell kinéznie! :)
8Ezen az oldalon az én prószás receptjeimet találod ha érdekel:http://szellemafazekban.blogspot.com/search?q=pr%C3%B3sza)
Nagyon finom, a recept tökéletes. Valóban ez a módozat zalában és vasban készül. Mi is prószának hívjuk, finom és laktató.
TörlésSomogyban is
TörlésMegkukkoltam, nagyon guszták a prószás receptjeid, tényleg ezerféleképpen variálható.
VálaszTörlésA zöldséges ('prósza nyáriasan') azonnal megihletett, hamarosan ki fogom prószálni. ;-)
Hát ezt nagyon megkóstolnám egyszer! :-))
VálaszTörlés