2021. március 24., szerda

Tepsiben sült csirkecomb párolt lila káposztával

   


    

   


Egyszerű és nagyszerű tepsiben sült csirkecomb: a bőre ropogósra sült, de belül puha és szaftos. A titka az alapos besózásban rejlik, sós pácot kapott, amiben egy napot állt a hűtőben, és csak másnap sütöttem ki. Sok munka nincs vele, csak a sütési időt kell kivárni, és amíg sül, gyorsan összedobható a finom párolt káposzta.

   

Hozzávalók a combhoz:

  • 8 db egész csirkecomb
  • kb. 1-2 dl étolaj
  • 4 teáskanál só
  • 3 teáskanál grillcsirke fűszerkeverék (ez is sós)
  • frissen őrölt színes bors
  • kacsazsír a tepsi kikenéséhez

  

Elkészítés:

  • A combokat megtisztítottam a tollmaradványoktól és alaposan megmostam.
  • A sót és a fűszerkeveréket összekevertem az olajjal, majd alaposan bedörzsöltem vele a combokat. 
  • A húst a sós pácban a hűtőben hagytam pihenni egy napot. (De legalább 1-2 órát mindenképp érdemes várni a sütéssel.)
  • Másnap a sütőt előmelegítettem 200 fokra.
  • Egy nagy tepsit kikentem kacsazsírral, majd ráraktam egymás mellé két sorban a húsokat. A maradék fűszeres olajat - ami lefolyt a tál aljába a húsokról - rálocsoltam, a tetejére őröltem borsot, és tettem alá egy nagyon pici vizet, kb. 4-5 evőkanálnyit.
  • A tepsit lefedtem alufóliával, és kb. 1 órát sütöttem. Végül a fóliát levettem róla, a hőfokot visszavettem 175-180 fokra, és pirulásig sütöttem (kb. még 30 percet).
  

A káposztához:

  • 1 nagy fej lila káposzta
  • 3 evőkanál kacsazsír
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 1 evőkanál ecet
  • frissen őrölt tarka bors
  • 1 dl száraz rozé
  • pici víz

   

Elkészítés:

  • A káposzta külső leveleit eltávolítottam, majd megmostam. 
  • Késsel vékony csíkokra vágtam a káposztát, majd megsóztam, átkevertem, és kb. 15 percig hagytam állni a sóban, míg összeesett és levet eresztett.
  • A kacsazsíron a cukrot karamellizáltam, majd rászórtam a káposztát, levével együtt.
  • Pár percig sütöttem a zsíron, majd hozzáadtam az ecetet, borsoztam, öntöttem hozzá rozét és pici vizet, majd fedő alatt kb. 45-50 perc alatt puhára pároltam.


2021. március 18., csütörtök

Almás répás csemege uborkás majonézes saláta

   

  
  
Még a karácsonyi fogások kísérőjeként készült ez a majonézes villámgyors saláta. Az arányokra nem emlékszem pontosan, de nem is annyira lényeges, úgyis ízlés dolga ki mennyit tesz a hozzávalókból az ilyen salátákba. Van aki hosszú szósszal szereti, mások kevésbé folyósan, lehet sok tejföl és kevés majonéz kombóval is készíteni, de csak majonézzel is elmegy, vagy majonéz helyett akár mustáros tejföllel is remek. 
  
Nálam most gyümölcs is került bele, a nyers alma jól illett a csemege uborkához és a főtt répához. A szósz nagy része majonéz volt, pici mustárral és kevés tejföllel elkeverve.
  
Hozzávalók:
  
  • párolt kockákra vágott sárgarépa
  • nyers kockázott alma
  • karikára vágott csemege uborka
  • majonéz
  • tejföl
  • mustár
  • frissen őrölt tarka bors
   
Elkészítés:
  
  • A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, és egy-két órára a hűtőbe tesszük tálalás előtt.

   

2021. március 17., szerda

Mazsolás csirketorta

   


     

Még a karácsonyi, két ünnep közötti itthon ülős időszakban mesélte egy kedves ismerősöm, hogy milyen különleges és finom aszalt áfonyás csirkekuglófot készített vendégváróként. Annyira jól hangzott, és úgy megkívántuk az aszalt gyümölcsös-tojásos sült húst, hogy azonnal meg akartam sütni, de hát persze a hozzávalók egy része éppen nem volt otthon, boltba meg nem akaródzott menni. Ráadásul a kuglóf formát se találtam... De sebaj, áttúrtam a kamrát, és sikerült helyettesítő alapanyagokat összevadásznom, no meg egy szép formás fedeles jénai tálat, úgyhogy kicsit átírva a receptet lett egy tök más jellegű étel, de nem volt rá panasz. ;-) Frissen melegen, és másnap-harmadnap hidegen is nagyon finom volt.

   

Hozzávalók:

  • 60 kg csirkemellfilé szeletekre vágva
  • pici olaj + só + őrölt színes bors a villámpáchoz
  • 35-40 dkg bacon csíkokra vágva
  • 10 db tojás
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 db vöröshagyma
  • 20 dkg mazsola
  • 10 dkg aszalt meggy
  • 4 gerezd fokhagyma
  • kókuszzsír a jénai tál kikenéséhez
  

Elkészítés:

  • A csirkemell szeleteket egy kevés olaj-só-bors keverékével bedörzsöltem és félretettem.
  • A tojásokat felvertem, majd beleszórtam a reszelt sajtot, a mazsolát, a laskára vágott hagymát, az aszalt meggyet, hozzáadtam a zúzott fokhagymát és elkevertem.
  • Egy jénai tálat vékonyan kikentem kókuszzsírral, majd kibéleltem a bacon szeletekkel úgy, hogy két oldalt kilógott a vége.
  • A jénai tál aljába belekanalaztam a tojásos massza harmadát és elegyengettem.
  • A tojásos masszára fektettem sorban egymás mellé a szelet húsok felét.
  • Ezután rákanalaztam a massza második harmadát és elegyengettem.
  • Következett a hús szeletek másik fele, majd a tetejére kanalaztam a tojásos massza utolsó részét.
  • A tetejére ráhajtottam a kilógó bacon szeleteket, és ahol nem érte át, ott hosszában is befedtem bacon csíkokkal, hogy teljesen lefedte a jénai tálat.
  • A jénai tálat befedtem a tetejével és hideg sütőbe tettem, a hőfokot 175-180 fokra állítottam, és pirulásig sütöttem. (Kb. 1,5 órán át sült.)
  • Amikor megsült, egy pecsenyés tálra borítottam a "tortát" és felszeleteltem.
  


2021. március 7., vasárnap

Sajtos rúd libazsírral

   

  
  
Megkívántunk valami sós-sajtos ropogtatnivalót, azonnal a sajtos rúd ugrott be. Viszont vaj csak egy kevés maradék volt itthon (margarint nem használok), de libazsír figyelt még a kamrában, gondoltam legyen akkor libazsíros sajtos rúd. Isteni lett.
   
Ebből a mennyiségből nekem három tepsi lett.
    
Hozzávalók:
  
  • 60 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 2,5 teáskanál só
  • 20 dkg libazsír
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 3 dl tejföl
  • 2 tojás
  • A tetejére: 1 tojás + 15 dkg reszelt sajt
  
Elkészítés:
  
  • A sütőt előmelegítettem 200 fokra, és egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.
  • A lisztben elvegyítettem a sót és a sütőport, majd elmorzsoltam benne a vajat és a zsírt.
  • Hozzákevertem a reszelt sajtot.
  • A tojásokat elkevertem a tejföllel, a lisztes keverékhez adtam, majd összegyúrtam.
  • A tésztát kb. 1 cm vastagságúra (vagy talán egy picit vékonyabbra) nyújtottam.
  • A tészta tetejét megkentem egy felvert tojással, megszórtam sajttal, majd csíkokra vágtam.
  • 200 fokos sütőben kb. 17 percig sütöttem.


2021. február 7., vasárnap

Duplán sajtos pogácsa

   

  
Ezt a fincsi sajtos pogi receptet Limara pékségében találtam, itt az eredeti recept.
    
Egy kicsit módosítottam rajta, nem pihentettem hűtőben, hanem gyúrás után azonnal kisütöttem, csak a tepsin hagytam kicsit kelni a kiszaggatott pogikat. Vaj helyett kókuszzsír került bele, és a tészta tetejét beirdaltam. Így gyorsabban kelt, és olyan kis gusztán rusztikusra sült. Nálam a sütési hőmérséklet és az idő is más volt, igazodva az ezeréves sütőm szeszélyeihez. ;-)
A recept egyébként majdnem pont ugyanaz, mint anyukám régi pogireceptje, ízre és állagra is nagyon hasonlít, csak ennek a tésztájában is van sajt.
  
Ebből a mennyiségből két nagy tepsi lett, kétszer 30 db (6 x 5-ös sorba rakva a tepsin.)
  
Nagyon ínycsiklandó lett, kívül roppanós, belül puha, és csupa-csupa sajt, kívül-belül sajtos. Másnap is nagyon finom, eteti magát, igazi sör(de nekünk most inkább bor)korcsolya. Azt hiszem sokszor fogom még sütni.
  
Hozzávalók:
  • 0,5 dl tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dkg friss élesztő
  • 60 dkg liszt
  • 1 csapott evőkanál só
  • 25 dkg kókuszzsír
  • 25 dkg reszelt sajt
  • 1 tojás
  • 2 dl tejföl
  • A tetejére: 1 egész tojás + 10 dkg reszelt sajt
  
Elkészítés:
  • A sütőt előmelegítettem 175 fokra.
  • A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne a cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt. Kézzel alaposan elvegyítettem, majd meleg helyen felfuttattam.
  • A lisztben elkevertem a sót, majd elmorzsoltam benne a kókuszzsírt. Hozzákevertem a reszelt sajtot.
  • A tojást elkevertem a tejfölben, majd a liszthez adtam, a felfutott élesztőt is hozzáadtam, és összegyúrtam.
  • A tésztát kb. ujjnyi vastagra nyújtottam, a tetejét késsel beirdaltam, majd - pogácsa szaggató hiányában pálinkás pohárral :-)) - kiszaggattam.
  • A pogikat sütőpapírral bélelt tepsire sorjáztam, tetejüket megkentem felvert tojással, és tettem rájuk egy-egy nagy csipet sajtot. Kicsit hagytam még kelni a tepsin az első adagot, a második adag az első sülése alatt is kelt még.
  • 175 fokos sütőben kb. 23-25 perc alatt aranybarnára sütöttem.
    

2020. december 28., hétfő

Sós szezámmagos omlós kocka

   


  
  
Puha, omlós sós rágcsa, zsíros tésztából. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, finom "kapkodós" sörkorcsolya.
    
   
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 2 teáskanál só
  • 15 dkg sertészsír
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 1,5 dl tejföl
  • + 1 db tojás sárgája a kenéshez
  • + szezámmag a szóráshoz
  
Elkészítés:
  • A lisztben elkevertem a sót, majd a vajat és a zsír elmorzsoltam benne.
  • A tojássárgákat elkevertem a tejföllel, a zsíros liszthez adtam és összegyúrtam.
  • A tésztát a hűtőbe tettem kb. 2 órára.
  • Amikor a tészta jól kihűlt, kb. ujjnyi vastagra - illetve attól picit vékonyabbra - nyújtottam.
  • A tetejét megkentem tojássárgával, majd vastagon megszórtam szezámmaggal.
  • Derelyevágóval kockákra szabdaltam, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorjáztam.
  • 160-165 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütöttem.


2020. június 23., kedd

Tejszínes májas tészta cukkinivel



 
Még mindig nem unjuk a májat. :-) Most tésztás verzióban készült, a májas tejszínes ragut a főtt tésztával és némi reszelt sajttal összekevertem, tepsibe öntöttem és összesütöttem. Másnapra még jobban összeértek az ízek, és sokkal szebben szeletelhető lett.
  
Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj
  • 5 dkg vaj
  • 3 db közepes méretű vöröshagyma
  • 10 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors
  • majoranna
  • 1,5 dl száraz rozé
  • 3 db cukkini
  • 5 dl tejszín
  • frissen reszelt szerecsendió
  • 15 + 5 dkg sajt reszelve (ementáli)
  • 1 zacskó száraztészta (500 g)
 
Elkészítés:
  • A májat megtisztítottam, majd kockákra vágtam.
  • Az apróra vágott hagymát a vajon megfonnyasztottam. 
  • Hozzáadtam a májat, és minden oldalát átsütöttem. Belekerült a fokhagyma fele zúzva, borsoztam, szórtam bele majorannát, öntöttem rá rozét, és fedő alatt párolni kezdtem.
  • Közben a cukkinit felkockáztam és a májhoz adtam, majd együtt pároltam tovább. 
  • Amikor megfőtt, (se a máj, se a cukkini nem igényel sok időt, kb. max 15 perc) beleöntöttem a tejszínt, hozzáadtam a fokhagyma másik felét zúzva, reszeltem bele szerecsendiót, és egy-két percig forraltam, majd megsóztam.
  • A tésztát sós vízben kifőztem, leszűrtem, és egy nagy tepsibe öntöttem. Rászedtem a májas ragut és 15 dkg reszelt sajtot, majd összekevertem. A tetejére került még kb. 5 dkg reszelt sajt.
  • Előmelegített sütőben 185 fokon addig sütöttem, míg a teteje pirulni kezdett.
 

2020. június 18., csütörtök

Almás meggyes csirkemáj

  
   
Újabb máj variáció, ezúttal pikáns, édes-savanykás változatban.  
  
Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemáj
  • 8 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy evőkanál libazsír
  • frissen őrölt tarkabors
  • 3 db alma
  • 2 marék magozott meggy
  • 0,5 dl száraz rozé

Elkészítés:

  • A libazsírt megolvasztom, ráteszem a májat, majd alacsony hőfokon sütni kezdem. Hozzáadom közben a zúzott fokhagymát, borsozom, majd amikor kissé átsült, lefedem, és fedő alatt párolom.
  • Amikor a máj félig kész, hozzáadom a kockára vágott almát és a magozott meggyet, öntök hozzá egy kevés rozét, és fedő alatt puhára párolom.
  • A végén ízlés szerint lehet sózni, erre most nem került, mert a sült krumpli amúgy is sós volt.
 

2020. június 17., szerda

Fahéjas meggyes bögrés süti

  
    
  
Villámgyors, egyszerű, elronthatatlan bögrés meggyes süti, jó sok fahéjjal.
A bögre 2,5 dl-es, bőven mérve.
    
 
Hozzávalók:
  • 2 bögre liszt
  • 1 zacskó sütőpor
  • 1 nagy csipet só
  • 1 bögre nádcukor
  • 3 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 bögre tej
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 2 egész tojás
  • 2 bögre magozott meggy
  
Elkészítés:
  • Összekevertem külön a száraz anyagokat és külön a nedveseket.
  • A nedveshez apránként hozzáadtam a szárazat, és fakanállal homogénre kevertem.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire öntöttem a tésztát és elegyengettem. 
  • A tészta tetejére szórtam a meggyet, majd picit lenyomkodtam.
  • 180-185 fokos sütőben kb. 30-35 percig sütöttem tűpróbával.



2020. június 15., hétfő

Sütőben sült krumpli

  
  
Köretnek vagy csak úgy magában is finom sült krumpli, bő olajban sütés helyett tepsiben. Nagyon gyorsan elkészül, kívül ropogós, belül puha, és nem tocsog az olajban. Nem szoktam előfőzni a burgonyát, csak arra figyelek, hogy szárazak legyenek a szeletek, és csak annyi kerüljön a tepsibe, hogy ne legyenek egymáson vagy túl szorosan, így gyorsan és ropogósra sül.
  
Hozzávalók:
  • burgonya (most újkrumpliból)
  • kevés olaj
  • frissen őrölt tarkabors
 
Elkészítés:
  • A sütőt előmelegítem 200 fokra.
  • A krumplit meghámozom, megmosom, majd szárazra törlöm.
  • Hosszában felvágom, majd tiszta konyharuhával megint szárazra törlöm a krumpliszeleteket.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire szórom, kevés olajjal meglocsolom, sózom, borsozom, és kézzel alaposan összekeverem, hogy minden oldalát érje az olaj és a fűszer.
  • A krumplikat a tepsiben elegyengetem, majd 200 fokos sütőben pirulásig sütöm. (Kb. 20-30 perc, ki mennyire pirultan szereti.)
 

2020. június 6., szombat

Mézes mustáros csirkemáj

 

Újabb májas finomság, ezúttal pikáns édes-savanyú ízvilággal, omlós-szaftos állaggal.
     

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj
  • 1 púpos evőkanál libazsír
  • 2 evőkanál méz
  • 4-5 evőkanál mustár
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors
  • 1-2 teáskanál majoranna
  • 1,5 dl száraz rozé
  • 2 evőkanál tejföl
   
Elkészítés:
  • A májat megtisztítom, majd felkockázom.
  • A libazsírt folyékonyra olvasztom és ráöntöm a májra. Hozzáadom a mézet, a mustárt, a zúzott fokhagymát, a majorannát, és frissen őrölök rá tarkaborsot. Összekeverem, és lefedve a hűtőben kb. egy napig hagyom a pácban.
  • Másnap alacsony lángon párolni kezdem, közben többször átkeverem. Fővés közben öntök alá egy kis rozét, és fedő alatt alacsony lángon megpárolom.
  • Amikor a máj megfőtt, hozzáadok egy kis tejfölt, ha szükséges utánfűszerezem, és főtt rizzsel tálalom.
   

2020. június 5., péntek

Lángos

   
 
Lassan itt a strandszezon, aminek elmaradhatatlan kelléke a lángos. A bő olajban sütés persze nem túl egészséges, de azért néha megkívánja az ember. No meg az otthoni verzió sokkal jobb, nem agyonhasznált-égett olajból készül, még az íze is más.
A tésztája majdnem olyan, mint a bevált pizzatésztám, csak az élesztőt nem tejben futtattam, és kicsit lágyabbnak készítettem. Ebből az adagból 8 kisebb méretű lángos lett.
  
Hozzávalók:
  • 35 dkg liszt (+ még egy kis liszt, ha nagyon ragacsos lenne a tészta)
  • 1 csapott teáskanál só
  • 2,5 dl langyos víz
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • kevés olaj a formázáshoz
  • bő olaj a sütéshez
 
Elkészítés:
  • Az élesztőt a langyos cukros vízbe morzsoltam és felfuttattam.
  • A lisztet egy tálba szitáltam, elkevertem benne a sót, majd hozzáöntöttem a felfutott élesztőt.
  • A tésztát összegyúrtam és kézzel addig dagasztottam, míg el nem vált az edény falától. (Ha a tészta túlságosan ragacsos, pici lisztet még adhatunk hozzá, de a tésztájának lágynak kell lennie.)
  • Lefedve kb. egy órát kelesztettem.
  • Amikor a tészta megkelt, nyolc részre osztottam, és olajos kézzel korongokat formáztam belőle. 
  • A konyhapulton hagytam még kicsit kelni a tésztákat, közben felforrósítottam az olajat.
  • A korongokat olajos kézzel kicsit meghúzgáltam, megformáltam (óvatosan, hogy ne lyukadjon ki, és kb. egyenletes vastagságú legyen), majd bő, forró olajban kisütöttem. Mindkét oldalának elég volt kb. 1-2 perc sütés. 
  • Az olaj nagyon forró legyen, különben a tészta megszívja magát olajjal. Túl forró se legyen, mert akkor megéghet. (Ha nincs konyhai hőmérőnk, tesztként egy apró morzsát dobhatunk az olajba, abból látszik mennyire kezd sülni.)
  • Papírtörlőn hagytam lecsepegni róla a felesleges olajat, majd tejföllel és reszelt sajttal tálaltam.
  • A maradék tészta a hűtőben több napig eltartható, sőt, fagyasztani is lehet.

2020. június 4., csütörtök

Kukoricás sajtos tojássaláta

   
 
Villámgyors reggeli vagy vacsora alternatíva. Behűtés nélkül, azonnal fogyasztva is finom, bár a pár órás "érlelődés" jót tesz neki.
 
 
Hozzávalók:

  • 65 dkg morzsolt párolt kukorica (konzerv, a leve nélkül)
  • 9 db keményre főzött tojás (felaprítva, tojásszelőn keresztbe majd hosszába is)
  • 15 dkg reszelt sajt (ementáli)
  • 1 evőkanál tejföl
  • 4 evőkanál zsírosabb joghurt
  • 1 evőkanál mustár
  • 2 evőkanál majonéz
  • frissen őrölt tarkabors
  

Elkészítés:

  • A hozzávalókat egy nagy tálban összekeverem, és hűtőben pihentetem fogyasztás előtt pár órát.
 

2020. május 31., vasárnap

Epres tejbegrízes szelet sütés nélkül


 

Itt az eperszezon, már mindjárt vége is. Bár ez az édes finomság önmagában is eszegetve isteni, remek sütemény alapanyag is. Főleg ha meglepnek egy fél ládányi mennyiséggel. :-)
  
Egyszerű, villámgyors tejbegrízes szelet eperrel turbózva, sütés nélkül. Ha nincs időnk pepecselni, sütögetni, és szeretjük a tejbegrízt és az epret, nem fogunk csalódni.

Hozzávalók:
  • A krémhez:
    • 40 dkg eper
    • 20 dkg búzadara
    • 8 dl tej
    • 5 dkg eritrit
    • 3 evőkanál barnacukor
    • 1 kávéskanál őrölt bourbon vanília
  • kb. 25 dkg babapiskóta
  • kb. 2 dl tej a piskóta áztatásához
  • + eper a tetejére
  
Elkészítés:
  • Az epret kicsumázom, megtisztítom, majd apróra vágom, utána villával összepaszírozom.
  • A tejből és a búzadarából sűrű tejbegrízt főzök: a tejet felforralom, beleszórom a grízt, majd alacsony lángon, habverővel folyamatosan kevergetve sűrűre főzöm.
  • A tejbegrízhez hozzáadom a cukrot, az eritritet, az őrölt vaníliát és az eperpépet, és habverővel homogénné keverem.
  • A babpiskótát megmártom a tejben, majd egy szögletes üvegtálban szorosan sorba rendezem. Erre kenem a grízes-epres krém felét, majd megint egy réteg piskóta következik, és rákenem a krém másik felét.
  • A tetejét félbevágott eperrel díszítem.
  • Néhány órát hűtőben "érlelem" tálalás előtt.
 

2020. május 25., hétfő

Paprikás csirkemáj

   

Megint máj, mert abból sosem elég. Megosztó étel, sokan nem szeretik, keserűnek tartják, egyesek szerint tele van méreganyagokkal és egészségtelen. Vasban, vitaminokban és fehérjében viszont biztosan gazdag, tápláló, és szerintem az egyik legfinomabb étel, úgyhogy én a májevők táborát gyarapítom.
  
Ez a fogás most rendhagyó módon készült: paprikás-pörköltes jellegű lett a végeredmény, de nem klasszik pörkölt alappal kezdtem, hanem fokhagymás-tejes pácolással. Olyan puha lett, hogy szétomlott a szánkban. 
  
Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • kevés tej
  • kevés olaj
  • frissen őrölt tarkabors
  • 3 db lilahagyma
  • 1 evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1 dl száraz rozé
  • 2 db babérlevél
  • 1 teáskanál majoranna
  • végül egy kevés só

Elkészítés:
  • A májat megtisztítottam, falatnyi kockákra vágtam, majd a zúzott fokhagymával, némi frissen őrölt borssal, tejjel és kevés olajjal bepácoltam. Egy éjszakát a hűtőben pihentettem.
  • A lilahagymát laskára vágtam, rászórtam a májra, és alacsony hőfokon a tejes-olajos páclével együtt párolni kezdtem. Amikor már forrt, hozzáadtam a pirospaprikát, a majorannát, a babérlevelet, és rozét öntöttem hozzá.
  • Amikor megfőtt, megsóztam, és még egy picit borssal ízesítettem.
   

2020. május 21., csütörtök

Hagymás mustáros almás májpástétom


    

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj
  • 1,5 evőkanál kacsazsír
  • 3 nagyobb lilahagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors
  • majoranna
  • kb. 1,5 dl száraz rozé
  • 3-4 evőkanál mustár
  • 3 db golden alma
  • pici só

Elkészítés:
  • A májat megtisztítom és falatnyi darabokra vágom.
  • Az almát meghámozom és kis kockákra vágom.
  • A lilahagymát laskára vágom, majd a kacsazsíron megfonnyasztom.
  • A megdinsztelt hagymát felöntöm rozéval, hozzáadom a mustárt, borsozom, szórok bele némi majorannát, majd fedő alatt puhára párolom.
  • A megpárolódott hagymára szórom a májat, hozzáadom a zúzott fokhagymát, átkeverem, majd fedő alatt puhára párolom.
  • A főzés vége felé hozzáadom a kockára vágott almát, és tovább párolom a májjal.
  • Amikor a máj megfőtt (nem kell neki sok idő, max. 15-20 perc, bár sokan ennél rövidebb ideig főzik csak), kóstolás után még fűszerezem (pici bors, majoranna, esetleg mustár ha nem elég). 
  • Amikor félig kihűlt, villával darabosra törtem, picit megsóztam, és friss pirítósra kenve tálaltam.

2020. május 18., hétfő

Túrós pogácsa (sütőporos)

 

Anyukám klasszik túrós pogi receptjét (25-25-25 dkg) kicsit átalakítottam. Nagyon finom az eredeti 25-ös aránnyal is, de kicsit több liszttel és sütőporral felturbózva teljesen más állagú lesz. Villámgyors, se keleszteni, se nyújtani-szaggatni nem kell, és nagyon finom.
A tojást nem sajnáltam a kenésnél, így igazán roppanós lett és szépen megpirult. Ha nem zacskóban tároljuk, még másnap is roppanós.
 

Hozzávalók:


  • 35 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál só
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg túró
  • 1 egész tojás a tetejére
  

Elkészítés:

  • A lisztben elvegyítem a sót és a sütőport.
  • A vajat a liszttel elmorzsolom.
  • Hozzáadom a túrót is és összegyúrom.
  • Néhány órán át hűtőszekrényben pihentetem.
  • A tésztából kb. diónyi nagyságú golyókat formázok, kicsit meglapítom, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorjázom őket. (6 x 6 sor lett belőle.)
  • A pogik tetejét késsel beirdalom, majd egy egész felvert tojással megkenem.
  • 180 fokos sütőben 25 perc alatt pirosra sütöm.


2020. május 17., vasárnap

Vörösboros szarvaspörkölt erdei gombával, bográcsban, hamuban sült burgonyával

 

  
  
  
"Vadat és halat, s mi jó falat,
Szem-szájnak ingere."
    
Vadhús szabad tűzön, mennyei végeredménnyel.
  

Hozzávalók:
 
  • 2 kg szarvas hús (több testrész vegyesen)
  • 15 dkg császárszalonna
  • 4-5 evőkanál sertészsír
  • 5 db vöröshagyma
  • 5 db kisebb paradicsom
  • 2 db paprika
  • 2 evőkanál őrölt pirospaprika (nem csípős)
  • 2 db babérlevél
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál majoranna
  • kb. 1 csapott evőkanál só
  • 4 szem borókabogyó kissé meglapítva
  • 1 evőkanálnyi frissen őrölt tarkabors
  • 1 teáskanál őrölt kömény
  • kb. 5-6 dl száraz vörösbor
  • 50 dkg vegyes erdei gomba 
  • kb. 1 evőkanálnyi vad fűszerkeverék
  
Elkészítés:
  
  • A fűszereket előkészítjük, kimérjük.
  • A paprikát és a paradicsomot felkockázzuk.
  • A húst 1 x 1 cm-es kockákra vágjuk. (Kisebbre vágva gyorsabban és jobban átfő.)
  • A szalonnát és a vöröshagymát felkockázzuk, és a zsírral együtt a bográcsba tesszük, majd lassú tűzön pirítani kezdjük.
  • Amikor a hagyma már üvegesre pirult és a szalonna is elkezdte kiengedni a zsírját, rádobjuk a húst. Többször átkeverve addig sütjük, míg a hús minden oldala kérget kap.
  • Rátesszük a zúzott fokhagymát, és azzal is sütjük rövid idieg.
  • Rászórjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd egy-két percig sütjük.
  • Rákerül a paradicsom és a paprika, átkeverjük, pár percig rotyogtatjuk.
  • Felöntjük vörösborral, először még csak 2-3 dl, és később lehet majd pótolni ahogy elfő a leve. Sózzuk, borsozzuk, jöhet a majoranna, kömény, babérlevél, borókabogyó.
  • Alacsony tűzön rotyogtatjuk, többször átkeverjük, és az elfőtt folyadékot folyamatosan pótoljuk vörösborral és vízzel.
  • Közben fűszerezzük kóstolgatás után, némi vadfűszerkeverékkel még megbolondíthatjuk.
  • Amikor a hús megpuhult (ez 3-5 óra is lehet hústól, tűztől és bográcstól is függően), hozzátesszük a gombát, és ezt is puhára főzzük.
  • Ízlés szerinti körettel tálaljuk, ez most hamuban sült krumplival került tányérra.
 

2020. április 21., kedd

Serpenyős lepénykenyér (élesztő nélkül)


   

   
  
Villámgyors kenyér alternatíva, nem kell bele élesztő, és még a sütőt sem kell bekapcsolni. Csak pár hozzávaló, egy serpenyő meg a tűzhely, és kész is az egyszerű, finom, puha lepény.
  

Hozzávalók:
  
  • 30 dkg liszt
  • 0,5 teáskanál sütőpor
  • 0,5 teáskanál só
  • 1,6 dl tej
  • 5 dkg vaj olvasztva
  
Elkészítés:
  
  • A lisztben elvegyítem a sót és a sütőport.
  • A vajat megolvasztom, elkeverem a langyos tejjel, majd a liszthez öntöm.
  • Összekeverem, és kb. 5-10 perc alatt simára, ruganyosra gyúrom.
  • Konyharuhával letakarom, 30 percet pihentetem.
  • A tésztát négyfelé vágom, sodrófával kerekre nyújtom, kb. 2-3 mm vastagra.
  • Felforrósított, vékonyan kiolajozott palacsintasütőben pár percig sütöm mindkét oldalát, míg piros lesz.

  

2020. április 18., szombat

Tojásos túrós pizza



  
Pizza a hűtőben éppen készleten lévő alapanyagokból, amolyan maradék-mentő. A tésztát fokhagymás tejföllel kentem meg (kb. két evőkanál tejfölben elkevertem két gerezd zúzott fokhagymát, pici borsot, pici sót), erre került 4 db karikázott főtt tojás, kb. egy kis marék túró rászórva, egy fej lila hagyma karikázva, egy db újhagyma szintén karikázva, és végül reszelt sajt zárta a sort. 
 
A pizzát lyukacsos, teflon pizza-sütőlapon sütöttem. Így az alábbi mennyiségből 2 db 32 cm-es pizza lett. 
   
Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál só
  • 1,2 dl langyos tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 csapott evőkanál cukor
  • kb. 1,25 dl langyos víz
  • kb. 2 evőkanálnyi olívaolaj
   
Elkészítés:
  • A langyos tejben elkevertem a cukrot, hozzámorzsoltam az élesztőt, és meleg helyen felfuttattam.
  • A lisztben elkevertem a sót, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és kézzel elkevertem. Hozzáadtam egy kevés olívaolajat és tovább kavargattam. Hozzáöntöttem a vizet és alaposan összegyúrtam.
  • Kb. 10 percig dagasztottam a tésztát (a tészta állagától függően szükséges lehet egy kevés víz vagy liszt hozzáadására, hogy könnyű, egészen ruganyos tésztát kapjunk), majd két gombócot formálva belőle kilisztezett kelesztőtálba tettem és langyos helyen kb. 35-40 percig kelesztettem.
  • Amikor a tészta megkelt, kicsit átgyúrtam, majd olajjal vékonyan megkent pizza sütőlapra nyújtottam. Megkentem, rászórtam a feltéteket, és hagytam még kb. 10-15 percet kelni.
  • A pizzákat (egyenként) kb. 185 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20  percig sütöttem.