2012. november 25., vasárnap

Őszibarackos túrótorta

    
  
  
      
Anyukám születésnapjára készült ez a savanykás, pikáns torta. Az alapja kakaós piskóta, túrókrémmel kentem meg és őszibarack került a tetejére. A piskótát a szokásos recept szerint készítettem annyi különbséggel, hogy a liszt egy részét kakaóporral helyettesítettem.
    
Hozzávalók a kakaós piskótához (28 cm-es tortakarikával készült):
       
  • 9 db friss tojás
  • 18 dkg porcukor
  • 18 dkg liszt (fele rétes-, fele finomliszt) - 3 evőkanál
  • 3 evőkanál kakaópor
  
A kakaós piskóta elkészítése:
    
  • A sütőt előmelegítettem 175 fokra.
  • A tortakarika alját kibéleltem sütőpapírral.
  • A kétféle lisztet kimértem, összekevertem, majd kivettem belőle 3 evőkanálnyit. Hozzáadtam 3 evőkanál kakaóport, majd alaposan elvegyítettem.
  • Kimértem a porcukrot, két külön tálkába: az egyikbe 12, a másikba 6 dkg-ot.
  • A tojásokat alaposan megmostam, majd kettéválasztottam őket egy-egy mély tálba.
  • A tojássárgákhoz hozzáadtam 12 dkg porcukrot, majd gépi habverővel habosra kavartam. (Kb. 5-6 perc.)
  • A tojásfehérjét gépi habverővel elkezdtem habbá verni, majd mikor már majdnem kész lett, hozzáadtam 6 dkg porcukrot, és kemény habbá vertem.
  • A tojássárgás habhoz hozzászitáltam a liszt egyharmad részét, belekevertem, majd nagy méretű fakanállal óvatosan hozzáforgattam a tojásfehérjehab egy részét. Ezután megint egy rész lisztet, majd egy rész habot forgattam bele, majd megismételtem az utolsó adaggal. (A fehérjehabot óvatosan forgattam bele, nehogy összetörjön.)
  • A masszát a tortaformába öntöttem, elegyengettem, majd egészen a karika széléig kihúztam.
  • A tésztát az előmelegített sütőbe toltam, és összesen kb. 45 percig sütöttem. Az első 15 percben 175 fokon sült, majd visszavettem a sütőt 150 fokra, nehogy megégjen.
  • Kb. háromnegyed óra sütés után kézzel kicsit megnyomtam a piskóta tetejét, hogy megsült-e, és tűpróbával is ellenőriztem. (Ha jól átsült, a tészta rugalmas, és nem horpad be, a beledugott hústű pedig nem lesz ragacsos.)
  • Amikor a piskóta megsült elzártam a sütőt, és a sütőben hagyva félig nyitott ajtónál hagytam teljesen kihűlni. (Így nem horpadt be a piskóta teteje.) Végül kivettem a formából és kettévágtam.
  
A krém hozzávalói:
  
  • 75 dkg túró
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 evőkanál tejföl
  • 3 csomag bourbon vaníliás cukor
  • kb. 5-6 teáskanál porcukor
  • fél bio citrom leve és reszelt héja
     
A krém hozzávalóit alaposan összekevertem, majd a kihűlt, kettévágott piskóta két lapja között és a tetején is megkentem. Végül őszibarack szeleteket sorjáztam a torta tetejére.
    
     

2012. november 3., szombat

Baconos-gombás-kukoricás tészta

      
 
A blogbejegyzésekből is látszik, hogy igen gyakran készítek tésztát. Nemcsak azért, mert finom, hanem mert nem kell túl sokat pepecselni vele és mert a különféle szószoknak köszönhetően ezerféleképpen variálható. Ezúttal baconos-kukoricás-gombás szósszal készítettem.
  
Hozzávalók:
  • csiperke gomba
  • konzerv kukorica
  • bacon
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors
  • tejszín
  • kevés liszt
  
Elkészítés:
  • A vöröshagymát és a bacont apróra kockázzuk. (Egyszerűbb a dolgunk, ha kockázott bacont veszünk.)
  • A gombát megtisztítjuk és apróra vágjuk.
  • A bacont megpirítjuk, majd rászórjuk a vöröshagymát és megfonnyasztjuk.
  • Hozzáadjuk a gombát, és kevergetve addig sütjük, míg egy kevés levet ereszt. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, megborsozzuk, és fedő alatt kb. 5-10 percet pároljuk.
  • Hozzáadjuk a konzervkukoricát, majd egy-két perc forralás után egy kevés liszttel kikavart tejszínnel besűrítjük.
  • Végül kifőtt tésztára szedve tálaljuk.
  
 
 
 

2012. november 2., péntek

Bükki tócsni

   
         
   
Nyár végén Bükkszentkereszten töltöttünk néhány napot, és természetesen nem hagytuk ki a Privát Fogadó Étteremben a sajtos-tejfölös tócsnit, és persze Borsodban a borsodit. Szokás szerint nagyon finom volt.
  
 

2012. október 30., kedd

Palacsinta

   

  
A hagyományos palacsintát Horváth Ilona receptje alapján készítem már tizenéves korom óta: bevált, finom, szinte elronthatatlan. No persze kell hozzá egy jó sütő is: legjobb a tapadásmentes felületű öntöttvas palacsintasütő, melynek minimális pereme van. Ezzel a legjobb palacsintát sütni, nem szakadozik, nem gyűrődik, és minimális olaj is elég a kenéshez.
  
 
Hozzávalók kb. 10-12 db palacsintához:
  

  • 1 db tojás
  • 15 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 1 dl szóda vagy buborékos ásványvíz
  • késhegynyi só
  • kevés cukor
    
A tészta elkészítése:
 

  • A tojásokat a cukorral, a sóval, a tej felével és a liszttel egy mély tálban jól elkeverjük.
  • Hozzáadjuk a többi folyadékot, és habverővel jól kidolgozzuk, hogy ne legyen csomós.
  • Tejszínsűrűségű tésztát kell kapnunk, ha túl sűrű, buborékos vízzel vagy szódával hígítjuk.
  • A kikevert tésztát legalább egy órán át hűtőszekrényben pihentetjük sütés előtt.
   
Sütés:


  • A palacsintasütőt jól felforrósítjuk, hajszálvékonyan kikenjük olajjal, egy merőkanálnyi tésztát öntünk a sütő közepébe, majd megforgatjuk, hogy egyenletesen szétterüljön.
  • A palacsintasütőt gyengén mozgatjuk, hogy a tészta ne ragadjon le, majd amikor a széle kezd elválni a sütőtől, vékony falapáttal óvatosan alányúlunk és megfordítjuk, hogy a másik oldala is megsüljön.
  • Ha a palacsinta másik oldala is megpirult, tányérra csúsztatjuk, majd a sütőt újra vékonyan kiolajozzuk, közepébe merjük az újabb merőkanálnyi masszát, és sütjük a következő palacsintát. Nagy adag tésztánál egyszerre több sütővel is bűvészkedhetünk, így garantáltan egy percig sem fogunk tétlenül állni a tűzhely mellett.
 

2012. október 28., vasárnap

Rákóczi túrós

  
  
Ha van időm sütni, gyakran választom ezt a túrós édességet: nagyon finom, és nem nehéz elkészíteni sem. Bár egy kicsit macerás a háromszoros sütés miatt, de a rövid sütési idő miatt egész gyorsan összeállítható.
A süti alapja egy egyszerű linzertészta, melyre rövid elősütés után túrós krém kerül, majd ismételt sütési szakasz után végül baracklekvár és tojásfehérjehab zárja a sort, újabb rövid sütéssel.
  
Hozzávalók a tésztához:
  • 35 dkg liszt
  • 12 dkg vaj
  • 12 dkg nádcukor
  • 1 egész tojás
  • 1 evőkanál tejföl
  •   
Elkészítés:
  
A  lisztben elmorzsoljuk  a vajat, majd hozzáadjuk a cukrot, a tojást és a tejfölt, és alaposan összegyúrjuk. A tésztát egy sütőpapírral bélelt nagy tepsibe nyújtjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 13-14 percig sütjük. Ezzel félig megsül a tészta, és majd a túrókrémmel együtt sütjük készre.

 
Hozzávalók a túrókrémhez:

  • 1 kg tehéntúró
  • 25 dkg cukor
  • 3 tojás sárgája (a fehérjét tegyük félre a habhoz)
  • 2 csomag bourbon vaníliás cukor
  • kb. 4 evőkanálnyi 100 %-os citromlé (ha van bio citromunk, reszelhetünk bele a héjából)
  •  
     
A túrókrém elkészítése:
 
A cukrot a tojássárgájával kikeverjük, majd hozzáadjuk a túrót, a vaníliás cukrot és a citromlevet, majd jól összekeverjük. (Tehetünk hozzá egy kevés búzadarát is, hogy ne legyen túl folyós a krém, nálam ez most elmaradt.) A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a túrós masszába forgatjuk. A túrókrémet a félig megsült tésztára kenjük, majd visszatoljuk a sütőbe, és 12-14 percig tovább sütjük.
 

A hab elkészítése:
  
6 tojásfehérjéből és 20 dkg porcukorból robotgéppel kemény habot verünk. A sütit kivesszük a sütőből, megkenjük baracklevkárral, majd a tetejére egyenletesen eloszlatva  rákenjük a tojáshabot. A sütőt alacsonyabb hőfokra állítjuk - kb. 150 fokra - és visszatoljuk a tepsit kb. 5-10 percre, míg a hab megszárad a tetején.
     
  

2012. október 27., szombat

Tejszínes-tárkonyos gomba

  

Ez a gombás finomság akár a gombapaprikás sápadt változatának is nevezhető: épp úgy készül, mint a gombapörkölt, csak pirospaprika helyett tárkony kerül bele.

Hozzávalók:
  • csiperkegomba
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • kevés olívaolaj
  • tejszín
  • tejföl
  • őrölt bors
  • tárkony
  • kevés liszt
 
Elkészítés:
  • A gombát alaposan megmossuk majd felszeleteljük.
  • A vöröshagymát megtisztítjuk és apróra kockázzuk, majd kevés olívaolajon megfonnyasztjuk. Rászórjuk a gombát és kevergetve addig sütjük, míg egy kevés levet enged. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá zúzott fokhagymát és egy kevés tárkonyt, majd fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk.
  • Amikor a gomba megpárolódott, öntünk rá egy kevés tejszínt, majd egy pici liszt és tejföl keverékével besűrítjük. Szórunk bele még egy kevés tárkonyt és zúzott fokhagymát, és egy-két perc forralás után kifőtt tésztára szedve tálaljuk.
 

2012. október 25., csütörtök

Gombával sült csirkecomb

  
     
Egyszerű sült csirkecomb egy kis gombával megbolondítva. Néhány perces előkészítés után csak bedobjuk a sütőbe, és míg sül, elkészítjük hozzá a köretet.
 
Hozzávalók:
  • egész csirkecomb
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • paradicsom
  • csiperkegomba
  • bors
  • grillcsirke fűszerkeverék (adalékanyagmentes)
 
Elkészítés:
  • A gombát, a vöröshagymát és a paradicsomot megtisztítjuk, majd karikára vágjuk.
  • A csirkecombokat megmossuk, majd olajjal vékonyan kikent tepsibe tesszük, megszórjuk frissen őrölt borssal, kevés sóval és a fűszerkeverékkel. Rászórjuk a karikára vágott gombát, hagymát és paradicsomot, valamint a fokhagymagerezdeket. Végül egy nagyon kevés vizet öntünk alá.
  • A tepsit befedjük alufóliával, majd a 180-190 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 45 perc sülés után levesszük a tepsiről a fóliát, és pirosra sütjük a húst.
  
     

2012. július 7., szombat

Színes reteksaláta

  
  
Ez a gyorsan, egyszerűen összedobható hűsítő saláta jólesik ebben a nagy nyári forróságban. Természetesen jól behűtve az igazi. Önmagában is nagyon finom, de ehetjük húsos ételek mellé köretként is.
A retek amellett, hogy igen gazdag C-vitaminban és ásványi anyagokban, elősegíti az emésztést, serkenti a májfunkciókat és az epekiválasztást, de érzékeny gyomrúak inkább ne egyék éhgyomorra.

Hozzávalók:
  • retek
  • sárgarépa
  • újhagyma
  • natúr joghurt
  • só, frissen őrölt bors
  • kevés fokhagyma

Elkészítés:
  • A retket és a sárgarépát megtisztítjuk, majd egy tálba reszeljük.
  • A hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és hozzáadjuk a többi zöldséghez.
  • Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy kevés zúzott fokhagymát, nyakon öntjük egy-két evőkanálnyi natúr joghurttal, összekeverjük, és fogyasztás előtt behűtjük.

2012. június 24., vasárnap

Spenótos-tejszínes csirkemell

 
 
Ismét egy spenótos finomság - mert egyszerűen sosem lehet megunni -, ezúttal csirkehússal gazdagítva.
 
 
Hozzávalók:

  • csirkemellfilé
  • vöröshagyma
  • száraz fehérbor
  • friss leveles spenót
  • fejszín
  • tejföl
  • fokhagyma
  • olívaolaj
  • kevés liszt
  • szerecsendió
  • só, bors

Elkészítés:

  • A vöröshagymát megtisztítottam, majd apróra kockáztam.
  • A csirkemellet megmostam, majd kockákra vágtam.
  • A vöröshagymát egy kevés olívaolajon megdinszteltem, majd rászórtam a húst és fehéredésig sütöttem. Ezután sóztam, borsoztam, adtam hozzá egy-két gerezd zúzott fokhagymát, öntöttem alá egy pici száraz fehérbort, majd fedő alatt megfőztem.
  • Míg a hús főtt, a spenótot alaposan átmostam, majd csíkokra vágtam.
  • Amikor a hús megfőtt, rászórtam a spenótot, megfonnyasztottam, adtam hozzá még zúzott fokhagymát (nem sajnáltam), sóztam, borsoztam, majd fedő alatt pár percig pároltam, hogy összeérjenek az ízek.
  • Végül öntöttem hozzá tejszínt, majd egy kevés liszttel kikevert tejföllel sűrítettem. Reszeltem bele szerecsendiót, majd egy-két perc forralás után a kifőtt tésztára szedve tálaltam.
 

2012. június 11., hétfő

Zellerkrémleves

  
   

Tízperces leves, ezért a receptjét sem bonyolítom túl. Zeller meghámoz, megmos, felkockáz, kevés vízben megpárol, közben sóz-borsoz, végül tejföl és pici tej hozzáad és botmixerrel elturmixol. Ropogós kenyérchipset beledobva tálal. Aztán már csak kanalazni kell.

2012. május 28., hétfő

Csíkos kávé, avagy Latte Macchiato

   



A rohanós-kapkodós hétköznapok után a legjobb dolog, ami történhet, amikor a férjem hétvégén reggeli ébresztő-italként elkészíti ezt a tejes-habos finomságot, és a kanapén kényelmesen, ráérősen elkortyolgatjuk. Ez abszolút az ő reszortja - tisztára, mint egy barista :-) -, én még sosem készítettem ilyen kávét, de meglestem, hogyan csinálja:
 
  • Espresso kávéfőzőgéppel lefőzünk egy kétadagos feketét, közben pedig a gép gőzölőcsapjával tejet habosítunk. A tejhabosítás titka, hogy elsőként a gőzölőcsap segítségével levegőt juttatunk a hideg (minimum 2,8 % zsírtartalmú) tejbe. Tehát rögtön nem toljuk le a cső végét a tejbe, hanem a tej felszínén hagyjuk egy-két másodpercig, majd ezt követően a csövet ledugjuk a tej felszíne alá kb. egy cm-re, amíg a tej átmelegszik. Ahogy képződik a tejhab, úgy visszük lejjebb a bögrét, hogy a gőzcsapnak mindig csak a vége érjen bele a tejbe.
  • Amikor a hab elkészült, a tejet óvatosan üvegpoharakba öntjük, a habot kanállal felfogva. Ezután a habot a tejre kanalazzuk.
  • Végül a kávét lassan, óvatosan, vékony sugárban belecsurgatjuk a habos tejbe, így az átfolyik a habon, és fent marad a tej tetején.
    

2012. május 27., vasárnap

Kukoricás csirkemell

    
  

Gyors és egyszerű csirkés finomság.

Hozzávalók:
  • csirkemell
  • olívaolaj
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • konzerv kukorica
  • kevés száraz fehérbor
  • tejföl
  • kevés liszt
  • só, bors
  • só- és adalékszermentes ételízesítő

Elkészítés:
  • A húst megtisztítottam és kockákra vágtam.
  • Az apróra kockázott vöröshagymát kevés olívaolajon megdinszteltem, majd rászórtam a húst és gyakran kevergetve átsütöttem.
  • Adtam hozzá zúzott fokhagymát, só- és adalékszermentes ételízesítőt, sóztam, borsoztam, öntöttem alá egy kevés száraz fehérbort, és fedő alatt megfőztem.
  • Amikor a hús megfőtt, beleszórtam a konzerv kukoricát (levével együtt), majd kevés liszttel kikevert tejföllel besűrítettem. Pár perc forralás után kifőtt tésztával tálaltam.

2012. május 26., szombat

Duplán spenótos tészta

  


Mivel a megunhatatlan spenótból sohasem elég, ennél a fogásnál a tészta és a szósz is a zöld finomságból készült. A spenótos száraztésztát készen vettem, csak ki kellett főzni, ezért a recept csak a szósz elkészítéséről szól, ami egyébként egyszerű és gyors.

Hozzávalók:
  • bacon szalonna
  • friss leveles spenót
  • fejszín
  • tejföl
  • fokhagyma
  • olívaolaj
  • kevés liszt
  • szerecsendió
  • só, bors

Elkészítés:
  • A spenótot alaposan átmostam, majd csíkokra vágtam.
  • A bacont kockákra vágtam, majd egy kevés olívaolajon megpirítottam.
  • Rászórtam a spenótot, megfonnyasztottam, adtam hozzá zúzott fokhagymát (nem sajnáltam), sóztam, borsoztam, majd fedő alatt pár percig pároltam.
  • Öntöttem hozzá tejszínt, majd egy kevés liszttel kikevert tejföllel sűrítettem. Reszeltem bele szerecsendiót, majd egy-két perc forralás után a kifőtt tésztára szedve tálaltam.
 

2012. március 25., vasárnap

Kolbászos lencseleves

   
  
Bár az utóbbi hónapokban nem voltam valami nagy konyhatündér, de azért sütöttem-főztem néhány finomságot, amelyeket meg is örökítettem. Például ez a sűrű, savanykás lencseleves egy kis kenyérrel remek egytálétel volt.
 
Hozzávalók:
  • lencse
  • sárgarépa
  • szárazkolbász
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • őrölt pirospaprika
  • kevés liszt és olaj
  • tejföl
  • mustár
  • só, őrölt bors
  • babérlevél

Elkészítés:
  • A lencsét átválogattam, átmostam, majd néhány órára vízbe áztattam.
  • A lencsét a vízzel együtt és három-hény darab babérlevéllel feltettem főni.
  • A sárgarépát megpucoltam és karikára vágtam, a kolbászt szintén karikáztam.
  • A vöröshagymát apróra kockáztam.
  • Amikor a lencse felfőtt sóztam-borsoztam, hozzáadtam a sárgarépát, a kolbászt és a vöröshagymát, és addig főztem, míg a lencse teljesen megpuhult.
  • Kevés olajból, lisztből és őrölt pirospapikából rántást készítettem, tejföllel és mustárral elkevertem, egy-két gerezdnyi zúzott fokhagyma is került bele, majd ment a levesbe. Alaposan összekevertem, majd néhány perc forralás után tálaltam.
  

    2011. október 30., vasárnap

    Zsidó tojás

      

    A tojás minden formában imádnivaló: legyen akár rántotta, omlett, tükörtojás, tojáslepény, tojáskrém, vagy csak simán főtt tojás, de gyakran készítek tejfölös-majonézes tojássalátát is. A zsidó tojás eddig valahogy kimaradt a sorból, de olyan finom lett, hogy ezután gyakran kerül majd terítékre.
    Mivel vendégváró fogásnak készült, nem spóroltam a mennyiségen.

    Hozzávalók:
    • 20 db tojás
    • kb. 7-8 evőkanál libazsír
    • 5 fej lilahagyma
    • kb. 5 evőkanál mustár
    • őrölt bors
    • őrölt pirospaprika
      
    Elkészítés:
    • A tojásokat megmostam, majd hideg vízben feltettem főni. Amikor forrni kezdett, adtam hozzá egy teáskanál sót, hogy pucoláskor könnyebben lejöjjön a héja, majd 10 percig főztem.
    • Míg a tojás főtt a lilahagymákat megpucoltam, megmostam, majd apróra kockáztam.
    • A megfőtt tojásokat hideg vízben kihűtöttem majd megpucoltam, utána tojásszeletelővel keresztben és hosszában is felaprítottam.
    • A tojást, a hagymát, a libazsírt és a mustárt alaposan összekevertem, majd sóval, őrölt borssal és némi őrölt pirospaprikával ízesítettem.
       

    2011. október 29., szombat

    Tiramisu kehelyben

      
      
    Ez a vendégváró desszert a szokásos tiramisu recept szerint készült, csak most kehelybe rétegeztem a krémet és a babapiskótát, és a tetejére a kakaó mellé csokival bevont pörkölt kávébab és némi nescafe is került.
     

    2011. szeptember 21., szerda

    Zöldséges sertésragu

      
     
    Hozzávalók:
    • 60 dkg sertéslapocka
    • 60 dkg sertéstarja
    • 2 db fehérhagyma
    • 2 db kisebb vöröshagyma
    • 3 db paradicsom
    • 1 db zöldpaprika
    • kevés olívaolaj
    • 6 gerezd fokhagyma
    • 2 csapott teáskanál őrölt pirospaprika
    • só, őrölt bors
    • 1 dl száraz vörösbor (egri cuvée)
    • 1 db sárgarépa
    • 1 nagy konzerv morzsolt kukorica
    • 1 nagy konzerv zöldborsó
      
    Elkészítés:
    • A paradicsomokat és a paprikát megtisztítottam majd apróra kockáztam.
    • A húsokat megtisztítottam és felkockáztam.
    • A fehér hagymát és a vöröshagymát megtisztítottam, apróra kockáztam, majd olívaolajon megdinszteltem. Rászórtam a húst, és gyakori kevergetés mellett fehéredésig sütöttem.
    • Szórtam bele őrölt pirospaprikát, adtam hozzá zúzott fokhagymát (két gerezdet maghagytam, amit majd a végén adok hozzá), őröltem bele borsot, szórtam bele némi sót, majd alaposan elkevertem. Hozzáadtam a paprikát és a paradicsomot, öntöttem alá egy kevés száraz vörösbort, majd fedő alatt főzni kezdtem.
    • Kb. 1-1,5 órán át főztem a tűzhely legkisebb fokozatán, néha-néha belekevertem, és pótoltam az elpárolgott folyadékot (a borsókonzerv és a kukoricakonzerv levéből töltögettem a húshoz). A főzés vége felé szórtam bele karikára vágott sárgarépát.
    • Amikor a sárgarépa is megpuhult, hozzáadtam a borsót és a kukoricát, belepréseltem a maradék két gerezd fokhagymát, és került bele még némi őrölt bors és egy kevés só. Pár perc forralás után kifőtt tésztával tálaltam.
       

    2011. szeptember 19., hétfő

    Tejfölös-petrezselymes karalábéleves

        
      
    Kellemesen édeskés ízű tejfölös-petrezselymes leves zsenge karalábéból. Hogy ne legyen egyhangú, egy kis sárgarépa és petrezselyemgyökér is került bele.
       
    Hozzávalók:
    • 4 db karalábé
    • 2 db sárgarépa
    • 2 db petrezselyemgyökér
    • 1 db fehér hagyma
    • 2 gerezd fokhagyma
    • kevés vaj
    • 2 dl tej
    • 3 dl tejföl
    • 1 evőkanál liszt
    • só, őrölt bors
    • 2 teáskanál bio ételízesítő (só-, és adalékszermentes)
    • petrezselyemzöld
      
    Elkészítés:
    • A fehér hagymát megpucoltam, megmostam, apróra kockáztam, majd egy kevés vajjal egy nagy edénybe tettem.
    • A karalábét, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret megpucoltam, megtisztítottam, majd felaprítottam.
    • A hagymát a vajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a zöldségeket és összekevertem. Gyakori kevergetés mellett megdinszteltem, majd adtam hozzá zúzott fokhagymát, őröltem bele borsot, megsóztam, és szórtam bele bio ételízesítőt. Felöntöttem vízzel és egy kevés tejjel, és fedő alatt megpároltam.
    • Amikor a zöldségek megpárolódtak, a levest kevés lisztből és tejfölből készített habarással besűrítettem. Pár percig forraltam, végül apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítettem.
         

    2011. szeptember 18., vasárnap

    Tiramisu

       
        

      
    A tiramisu egyszerűsített változata, mert nem házilag sütött piskótából, hanem bolti babapiskótából készül. Így fél óra alatt össze lehet dobni ezt a frissítő finomságot - a kávé és rum kombója tényleg feldobja az embert :-) - , aztán két-három óra hűtőben érlelés után már kínálhatjuk is.
      
    Hozzávalók:
    • 2 csomag babapiskóta
    • kb. 6 adag főzött feketekávé
    • kb. 0,5 dl barna rum
    • 3 dl habtejszín
    • 30 dkg mascarpone
    • bourbon vaníliás cukor
    • porcukor
    • 1 csomag zselatin fix
       
    Elkészítés:
    • Elsőként lefőztem egy 6 adagos kávét, majd egy széles és mély üvegtálba öntöttem. (Amelyben majd kényelmesen meg lehet forgatni a babapiskótákat.) Amikor a kávé már langyosra hűlt, beleöntöttem a barna rumot.)
    • Amíg a kávé hűlt, elkészítettem a krémet. A habtejszínt (melyet a felhasználás előtt két napig a hűtőben tartottam, mert csak így lehet megfelelő állagúra verni) egy mély tálba öntöttem, majd gépi habverővel habosítani kezdtem. Amikor már nem volt teljesen folyékony, beleszórtam a zselatinfixet, összekevertem, majd a habverővel pár perc alatt kemény habbá vertem.
    • A tejszínhabhoz hozzákanalaztam a mascarponét, beleszórtam a bourbon vaníliás cukrot és egy kevés porcukrot, majd habverővel összedolgoztam.
    • A babapiskótákat egyenként megforgattam a rumos kávéban, majd egy téglalap alakú üvegedényben szorosan egymás mellé helyeztem őket. A babapiskóták tetején egyenletesen szétkentem a tejszínhabos-mascarponés krém felét, majd újra egy réteg kávéba áztatott babapiskóta következett. Végül a tetejére került a krém másik fele, elegyengettem, majd megszórtam cukrozatlan kakaóporral.
    • Tálalás előtt két-három órát a hűtőszekrényben érleltem.
        

    2011. szeptember 17., szombat

    Spenótos-baconos tészta

         
      
    Mivel spenótból sohasem elég, ezért megint egy zöld recept: egyszerű és gyors spenótos finomság, ezúttal szalonnával megbolondítva.
        
    Hozzávalók:
    • kb. 40 dkg leveles spenót csíkokra vágva (házilag fagyasztott)
    • 5 gerezd fokhagyma
    • 4 dl tejföl
    • 25 dkg kockázott bacon (mivel igen sós, külön már nem sóztam az ételt)
    • őrölt bors
    • szerecsendió
    • 1 csomag (50 dkg) száraztészta
      
    Elkészítés:
    • A bacont serpenyőben megpirítottam, majd hozzáadtam a kiolvadt spenótot és összekevertem. Amikor már jól átforrósodott, őröltem bele borsot, reszeltem bele szerecsendiót, és adtam hozzá 3 gerezd fokhagymát összezúzva.
    • Kb. 5-10 percig forraltam, majd hozzáadtam a tejfölt és még 2 gerezd zúzott fokhagymát. Alaposan elkevertem, majd egy-két perc forralás után a kifőtt tésztára szedtem és összekavartam.