2015. december 27., vasárnap

Sajtos-hagymás-baconos muffin

 
   
 
Szilveszter közeledtével itt egy újabb remek sörkorcsolya. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető ahogy általában a muffinok, a végeredmény pedig egy különleges sós finomság, alkoholos italok kiváló kísérője.
   
  
Hozzávalók:
  
  • 2 bögre liszt
  • 1 bögre pirított hagyma (kb. 1 fej vöröshagyma és 1 kisebb póréhagyma apróra vágva, és egy evőkanál libazsíron megdinsztelve)
  • 1 bögre tej
  • 1 bögre reszelt füstölt sajt (kb. 20 dkg)
  • 5 dkg kockázott angolszalonna kissé megpirítva
  • 2 nagy tojás
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
 
Elkészítés:
  
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a muffinformákat pedig kibéleltem muffinpapírral.
  • A lisztben elkevertem a szódabikarbónát, majd hozzáadtam a pirított hagymát, a pirított szalonnát és a reszelt sajtot majd összedolgoztam.
  • Habverővel összekevertem a tojást, a tejet és az olajat, és a lisztes elegyhez kevertem.
  • A masszát a formákba kanalaztam (egy formába kb. 1 púpozott evőkanálnyi tészta került), majd kb. 16-18 percig sütöttem.
   
  

Hagymás hússaláta

 
 
 
Recept tipp a karácsonyi maradékok újrahasznosítására, avagy a megmaradt főtt és sült húsok metamorfózisa. Ez a finomság most húslevesből megmaradt főtt tyúkból készült. 
   
   
Hozzávalók:
  
  • 25 dkg főtt hús (jó a sült hús is)
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 dl tejföl
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • őrölt bors
  • csipet só
 
Elkészítés:
  
  • A főtt húst apróra vágtam.
  • A hagymát megpucoltam, laskára vágtam, majd a húshoz kevertem.
  • A tejfölt elkevertem a majonézzel és a mustárral, kevés sóval és őrölt borssal fűszereztem, majd a hagymás húsra öntöttem és összekevertem.
   

2015. december 26., szombat

Pizzás hajtovány


   

Íme a legfinomabb, legkapósabb szilveszteri sörkorcsolya. Szerintem. Szerinted?
  
Az alaprecept a Limara-féle hajtovány (az eredeti receptért katt ide), de a szokásos sajtos töltelék helyett most saját keverésű pizzás krém került bele.
   
  
Hozzávalók a tésztához:
   
  • 50 dkg liszt
  • 3 dl langyos tej
  • 1 tojás sárgája
  • 0,5 dl olaj
  • 1 csapott evőkanál só
  • 2 csapott kávéskanál cukor
  • 2,5 dkg élesztő
 
Hozzávalók a pizzás töltelékhez:
  
  • kb. 2 dl sűrített paradicsom
  • 1 csipet só
  • 1 csipet cukor
  • kevés őrölt bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • szárított bazsalikom, oregánó, kakukkfű
  • kb. 15-20 dkg reszelt sajt

+ a tetejére 1 db felvert tojás és egy kevés reszelt sajt
   
  
Elkészítés:
  
  • Az élesztőt a langyos cukros tejben megfuttattam. A lisztben elkevertem a sót, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és elkevertem. Hozzáadtam a tojás sárgáját, beleöntöttem az olajat, és lágy tésztát gyúrtam belőle. (Ha nagyon ragad a tészta gyúrjunk hozzá még egy kis lisztet, de vigyázzunk arra, hogy a tészta lágy maradjon.) 
  • Kb. 10-15 percen át dagasztottam, majd kettévágtam, két cipót formáltam belőle, majd lisztezett deszkán konyharuhával letakarva kb. kétszeresére kelesztettem. (Egyben is lehet készíteni a tésztát, de kényelmesebb két darabban ügyeskedni.)
  • Amíg a tészta kelt, elkészítettem a pizzás krémet és lereszeltem a sajtot. A sűrített paradicsomhoz hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a cukrot, borsot, sót, a szárított fűszereket, majd alaposan összekevertem.
  • Miután a tészta megkelt, a két cipót egyenként vékony téglalapra nyújtottam. Megkentem őket a pizzás krémmel, majd rászórtam a reszelt sajtot. Ezután a tésztákat szorosan feltekertem, mint a bejglit, majd a tekercseket trapézokra szeleteltem.
  • A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire sorjáztam, a tetejüket vékonyan megkentem tojással és tettem rájuk egy-egy nagy csipet reszelt sajtot. Fél órát még hagytam kelni a tepsiben (addig előmelegítettem a sütőt), majd 170-175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt arany barnára sütöttem.
     

2015. október 19., hétfő

Tárkonyos csirkeleves

 
     

Ki a levest szereti, rossz ember biztosan nem lehet! Szemet gyönyörködtető, testet-lelket átmelegítő pikáns forró finomság a borús, hűvös napokra.
   
Hozzávalók:
   
  • 60 dkg csirkemell filé
  • 3 szál sárgarépa
  • 2 szál petrezselyemgyökér
  • 30-40 dkg zöldborsó (fagyasztott)
  • 25 dkg csiperkegomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • kb. 4-5 gerezd fokhagyma
  • kevés olívaolaj
  • só, őrölt fehérbors
  • szárított morzsolt tárkony
  • 2,5 dl tejszín (a habtejszín jobb, mint a főzőtejszín!)
  • 2 dl tejföl
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • fél citrom leve
 
Elkészítés:
   
  • A csirkemellet, a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret felkockáztam, a vöröshagymát felaprítottam, a gombát pedig szeletekre vágtam.
  • Az aprított vöröshagymát kevés olívaolajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a húst és folyamatos keverés mellett addig sütöttem, míg minden oldala átfehéredett.
  • Sóztam, borsoztam, kevés tárkonnyal megszórtam, hozzáadtam a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a zúzott fokhagymát, vízzel felöntöttem, hogy ellepje, és fedő alatt főzni kezdtem.
  • Amikor a hús már majdnem megfőtt hozzáadtam a zöldborsót és a gombát, visszafedtem és készre főztem.
  • A levest végül a lisztből, tejfölből és tejszínből habverővel kevert habarással besűrítettem, szórtam bele még egy pici tárkonyt, adtam hozzá kevés frissen facsart citromlevet, és egy-két perc forralás után tálaltam.
       

2015. augusztus 28., péntek

Tökös lecsós tarhonya pákozdi módra

 
 

A pásztortarhonya újraértelmezése pákozdi módra.
A szomszédtól kapott spárgatök belseje levesként végezte, és hogy a húsa se menjen kárba, kitaláltam ezt a tökös-lecsós-tarhonyás-kolbászos ragut. A tök mellett gyönyörű érett paradicsomokat és lecsópaprikát is kaptam, így adta magát a recept. Laktató, ínycsiklandó fogás, bár nem éppen diétás.
   
  
Hozzávalók:
  
  • 1 szál kolbász
  • ½ spárgatök húsa
  • 5 db lecsópaprika (sárga, zöld és piros színű is)
  • 8 db érett paradicsom
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • só (mivel a kolbász sós, csak minimális só szükséges)
  • őrölt feketebors ízlés szerint
  • 2 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 csomag tarhonya
 
Elkészítés:
  
  • A zöldségeket megtisztítottam és feldaraboltam.
  • A kolbászt felkarikáztam.
  • A vöröshagymát felaprítottam és kevés olajon megfonnyasztottam. Rászórtam a kolbászt, és pár percig pirítottam.
  • Hozzáadtam a felaprított zöldségeket és a zúzott fokhagymát, és kevergetés mellett pár percig forraltam.
  • Megszórtam őrölt pirospaprikával és borssal, elkevertem, kevés vizet öntöttem alá, és fedő alatt pároltam.
  • Amikor a zöldségek összeestek, beleszórtam a tarhonyát, és felengedtem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Kevés sót szórtam bele.
  • Fedő alatt, gyakran megkeverve főztem tovább alacsony fokozaton, míg a tarhonya megfőtt, a vizet szükség szerint pótolva.
 
   


2015. augusztus 26., szerda

Tökhúsleves, avagy hamis húsleves tökbelsőből

 

   
 
Kaptam a szomszédomtól egy gyönyörű spárgatököt, mely a pákozdi dombon termett. Olyan szép, friss és szaftos volt a tök magos belseje is, sajnáltam volna, ha kárba vész. Így hát levest főztem belőle, amiről már többször hallottam, de még sosem próbáltam. Hamis húslevest, ami a húsleveshez hasonló, de teljesen vega. Finom, könnyed, zsírmentes nyári leves. 
   
   
Hozzávalók:
  
  • 1 egész spárgatök bele
  • 6 db sárgarépa
  • 4 db petrezselyemgyökér
  • 1 db karalábé
  • ½ zeller
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 10 szem feketebors
  • só ízlés szerint
  • 20 dkg cérnametélt
 
Elkészítés:
   
  • A tököt kettévágtam, a belsejét kivájtam és egy leveses fazékba tettem. (A tök húsa nem kerül bele, csak a kivájt magos belseje, amit egyébként ki szoktunk dobni a tök felhasználása során. A tök húsát tegyük el, jó lesz egyéb tökös ételekhez.)
  • A többi zöldséget megtisztítottam, nagyobb darabokra vágtam és a fazékba került a tökbelső mellé.
  • Vízzel felöntöttem, szórtam bele egész borsot, megsóztam, és fedő alatt kb. 45-50 percig főztem.
  • A levest végül leszűrtem, és főtt cérnametélttel tálaltam.
   
   

2015. június 21., vasárnap

Vörösboros marhapörkölt bográcsban





 

Apukám receptje és műve ez az ízes marhapörkölt, egy családi kerti bulin készült. A szabad tűzön főzött étel íze mennyei, meg sem közelíti a konyhai tűzhelyen készült fogásokét. És a bográcsban készült étel füstös íze mellett a szabadtéri főzés élménye sem elhanyagolható.
    
   
Hozzávalók:
   
  • 3,5 kg marhalábszár
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 8 gerezd fokhagyma
  • 3,5 evőkanál őrölt pirospaprika (1 kg húshoz 1 evőkanálnyi)
  • disznózsír bőven
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 2 db zöldpaprika
  • 2 db paradicsom
  • só ízlés szerint
  • őrölt bors ízlés szerint
 
Elkészítés:
  
  • A húst megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk.
  • A vöröshagymát felaprítjuk, a paprikát és a paradicsomot feldaraboljuk.
  • A hozzávalókat tálcára tesszük és kivisszük az udvarra a bogrács mellé. J
  • A bográcsba disznózsírt teszünk (ne sajnáljuk, különben leéghet a hagyma), megolvasztjuk, majd beleszórjuk a vöröshagymát és megfonnyasztjuk (üvegesre dinszteljük).
  • A hagymára tesszük a húst és kevergetve addig sütjük, míg minden oldala fehér kérget kap.
  • Rászórjuk a pirospaprikát, összekeverjük, majd hozzáöntjük a bort és egy kevés vizet és alaposan elkeverjük.
  • Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paradicsomot és a paprikát, sózzuk-borsozzuk és összekeverjük.
  • Időnként megkeverve addig főzzük, míg a hús teljesen megpuhul. (Kb. 3-4 óra, de ha vén marhával van dolgunk akár több is lehet.) Főzés közben az elfőtt vizet pótoljuk, hogy szaftja is legyen a pörinek.
  • Figyeljünk arra, hogy a bográcsot megfelelő magasságba helyezzük – főjön rendesen, de vigyázzunk, nehogy odaégjen –, szabályozzuk a tüzet. Közben rendszeresen rázogassuk-forgassuk a bográcsot, vagy keverjük meg az ételt.
   

2015. június 20., szombat

Sonkás-spenótos újburgonya

 
 

Villámgyors, ínycsiklandó spenótos finomság. Még az is imádni fogja, aki egyébként utálja a spenótfőzeléket! 
   
  
Hozzávalók:
  
  • 25 dkg fagyasztott leveles spenót
  • 8-10 szem újburgonya
  • 15 dkg sonka
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 3 dl tejszín
  • kevés olaj
  • őrölt bors ízlés szerint
  • kevés só
  • frissen reszelt szerecsendió
 
Elkészítés:
   
  • A burgonyát meghámoztam, felvágtam, és enyhén sós vízben megfőztem.
  • Közben a sonkát felkockáztam és kevés olajon megpirítottam. Hozzáadtam a kiolvadt spenótot, és együtt pirítottam pár percig. Felöntöttem tejszínnel, sóztam-borsoztam, és fedő alatt kb. tíz percig pároltam. A párolás utolsó perceiben reszeltem hozzá egy kevés szerecsendiót.
  • Végül a sonkás-tejszínes spenótot a burgonyával összeforgattam.
   
   


2015. április 5., vasárnap

Snidlinges túrókrém

 
 
 
Kaptam egy csokor gyönyörű, friss, illatos snidlinget. Az üde tavaszi zöld jól mutatott a fehér túróban, no és persze az íze sem utolsó. Remek „E-mentes” szendvicskrém felvágott helyett: nemcsak finom, de az összetevői is természetesek.
  
  
Hozzávalók:
  
  • 25 dkg tehéntúró
  • 3 dl tejföl
  • 1 nagy csokor friss snidling
  • só ízlés szerint
  • őrölt feketebors ízlés szerint
 
Elkészítés:
  
  • A snidlinget megmostam majd apróra vagdaltam.
  • A túrót villával összetörtem, hozzáadtam a tejfölt, a snidlinget, sóztam-borsoztam, majd alaposan összekevertem.
  • A hűtőben hagytam érlelődni egy éjszakát, másnap friss kenyérrel tálaltam.
 
   

2015. március 29., vasárnap

Kakaós-diós muffin


 
 
Egyszerű kakaós muffin dióval.
   
Hozzávalók:
  
  • 15 dkg dió aprítva
  • 1 tojás
  • 1,5 bögre liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál kakaó
  • 0,5 bögre porcukor
  • ¾ bögre tej
  • 6 dkg vaj (kissé megolvasztva)
 
Elkészítés:
  
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a muffinformát pedig kibéleltem muffinpapírral.
  • A lisztben elkevertem a szódabikarbónát, majd hozzákevertem a porcukrot, a kakaót és az aprított diót.
  • A tojást, az olvasztott vajat és a tejet habverővel összekevertem, majd összedolgoztam a lisztes eleggyel.
  • A masszát a formákba kanalaztam (kb. 1 evőkanálnyit egy formába), és kb. 15-20 percig sütöttem.
 

2015. január 11., vasárnap

Minestrone

 
   
 
Nagy kedvencem a minestrone. Ez a tartalmas, savanykás-paradicsomos olasz zöldségleves olyan dús, hogy egytálételként is megállja a helyét. Minél többféle zöldség kerül bele, annál finomabb - ahány ház, annyi minestrone. Ami mindig állandó, az a friss, vagy jobb híján konzerv (esetleg fagyasztott) zöldségek, a paradicsom, az olívaolaj és persze a bazsalikom. Nálam most így készült:
   
  
Hozzávalók:
  
  • 1 db póréhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 szál sárgarépa
  • 3 szál petrezselyemgyökér
  • 1 db zeller
  • 40 dkg kelbimbó
  • 40 dkg brokkoli
  • 1 doboz vörösbabkonzerv (kb. 30 dkg)
  • 40 dkg hámozott paradicsom (konzerv)
  • 30 dkg sűrített paradicsom (konzerv)
  • 4 dl paradicsomlé
  • kb. 15 dkg durum spagetti
  • olívaolaj
  • szárított bazsalikom
  • őrölt fehérbors, só ízlés szerint
 
Elkészítés:
  
  • A zöldségeket megtisztítottam, a hámoznivalókat meghámoztam, amit kellett, daraboltam, karikáztam.
  • A karikára vágott póréhagymát és az apróra kockázott vöröshagymát kevés olívaolajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a zöldségeket a babkonzerv kivételével. Kicsit átpirítottam, majd hozzáadtam a paradicsomkonzervet, a sűrített paradicsomot és a paradicsomlevet. Sóztam, borsoztam, szórtam bele bazsalikomot, vízzel felöntöttem, és fedő alatt megpároltam.
  • A főzés vége felé beleöntöttem a babkonzervet levével együtt, és belefőztem a spagettit.
  • Tálalás előtt egy kicsit még fűszereztem, és pótoltam az elfőtt vizet. Egy-két perc forralás után tálaltam.
   
   

2014. február 28., péntek

Kakaós amerikai palacsinta

  
  
  
Jamie Oliver amerikai palacsinta receptjét vettem alapul, bár igencsak átalakítottam. Gyorsan elkészül és nagyon finom.
   
 
Hozzávalók:
  • 6 egész nagy tojás
  • 19,5 dkg liszt
  • 4 dkg jó minőségű kakaópor
  • 1,5 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • 2,8 dl tej
  • 1 evőkanál vanília-kivonat
  • 1-2 csipet só
   
Elkészítés:
 
  • A tojásokat megmostam és szétválasztottam.
  • A tojás sárgájához hozzáadtam a tejet, a szódabikarbónával elkevert lisztet és a kakaóport, majd elkevertem. Hozzákevertem a vanília-kivonatot is.
  • A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem, majd egy nagy fakanállal óvatosan a tojássárgás-tejes-lisztes keverékbe forgattam. Mivel nem igényel pihentetést, azonnal sütni kezdtem.
  • A palacsintasütő közepére szedtem egy kisebb merőkanálnyi masszát, elegyengettem, és alacsony hőfokon sütni kezdtem. Amikor az alja már megsült, falapáttal óvatosan átfordítottam és a másik oldalát is megsütöttem. Sárgabarcklekvárral tálaltam.
   

Narancsos-csokis-kakaós muffin

   
   

Úgy gondoltam, hogy így tél vége felé itt az ideje felszámolni a megmaradt csokimikulás készletet. A legjobb dolog, ami történhet a csokimikivel, hogy belefullad valamilyen sütibe, mondjuk muffinba.
    
Az alábbi mennyiség 12 db muffinhoz elegendő.
    
 
Hozzávalók:
  
  • 1,5 bögre liszt
  • 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • 2 púpos evőkanál kakaópor (cukrozatlan, jó minőségű)
  • 0,5 bögre porcukor
  • kb. 3/4 bögre tej
  • 6 dkg vaj
  • 1 egész tojás
  • 15 dkg jó minőségű tejcsokoládé (felhasználhatjuk a maradék csokoládémikulásokat, persze csak akkor célszerű, ha megfelelő minőségű, és nem tejbevonó massza)
  • 1 db narancs kockákra vágott húsa
  
Elkészítés:
 
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • A lisztben elvegyítettem a szódabikarbónát, majd hozzáadtam a porcukrot, a kakaóport, és az apróra tördelt csokoládét, majd összekavartam.
  • Kissé megolvasztottam a vajat, egy külön tálban pedig felvertem a tojást, de csak annyira, hogy homogén legyen. A tojáshoz hozzáöntöttem a tejet és a vajat majd összekevertem.
  • A tejes-tojásos-vajas elegyet a száraz hozzávalókhoz öntöttem, és egy lapáttal óvatosan összedolgoztam. Végül hozzáadtam a felkockázott narancsot is és összekevertem.
  • A muffinsütőt papírformákkal kibéleltem, majd minden mélyedésbe kb. 1-1 evőkanálnyi masszát tettem.
  • A sütőbe toltam, és 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.
   

2014. február 27., csütörtök

Mascarponés-ricottás-sajtos spenót tésztával

  
  
   
Ismét egy újabb recept nagy kedvencemmel, a spenóttal. Havonta legalább egyszer-kétszer - vagy akár többször is :-) - muszáj spenótot enni, különben hiányérzetem támad. Bár nincs éppen szezonja, de szerencsére remek fagyasztott spenótok kaphatóak. (Vigyázat, csak a leveles spenótból lesz igazán finom, a "gyárilag" pürésített és ízesített változatokkal nem próbálkoznék.)
 
A mostani zöld finomság mascarpone-ricotta-sajt kombinációjával készült, nagyon jól kiegészítették egymást, pofátlanul ínycsiklandó lett a végeredmény. És ráadásul villámgyorsan elkészült.
  
   
Hozzávalók:
  
  • 1,35 kg fagyasztott leveles spenót (45 dkg-os kiszerelésben árulták, ebből vettem 3 db-ot)
  • 1 egész fej fokhagyma (persze aki nem szereti nagyon fokhagymásan, tehet bele kevesebbet)
  • 0,5 dl tej
  • őrölt bors
  • reszelt szerecsendió
  • 25 dkg mascarpone
  • 20 dkg ricotta
  • 20 dkg reszelt edami sajt
  • 2 csapott evőkanál liszt + 3 dl tejföl
   
Elkészítés:
  
  • A spenótot kiolvasztottam, majd zúzott fokhagymával, tejjel és pici vízzel összekevertem, sóztam-borsoztam, és alacsony lángon fedő alatt megpároltam.
  • Kb. 10-15 perc párolás után hozzáadtam a mascarponét és a ricottát, reszeltem bele egy kevés szerecsendiót, majd összekevertem.
  • Amikor ismét felforrt, liszt és tejföl keverékével besűrítettem, végül még forrón belekevertem a reszelt sajtot.
   
 
         

2014. február 26., szerda

Tejbegrízes sütemény - sütés nélkül

   
  
  
Aki szereti a tejbegrízt, annak ízleni fog ez az egyszerű, gyorsan összedobható, sütés nélküli tejbegrízes szelet.
   
Hozzávalók:
  
  • 1,5 liter tej
  • 20 dkg búzadara
  • 8 dkg porcukor
  • 3 evőkanál vaníliakivonat
  • 1 tábla étcsokoládé
  • 3 púpozott teáskanál jó minőségű kakaópor
  • 25 dkg babapiskóta + tej + barnarum + vaníliakivonat az áztatáshoz
 
Elkészítés:
 
  • Egy mélyebb tálban összeöntöttem némi tejet, barnarumot és vaníliakivonatot.
  • A babapiskótákat megáztattam a tejes-rumos-vaníliás keverékben, és egy szögletes üvegedénybe szorosan egymás mellé sorjáztam őket egy rétegben.
  • A tejet főzni kezdtem. Amikor felforrt, beleszórtam a búzadarát, miközben habverővel folyamatosan kevertem.
  • A tejbegrízt alacsony lángon, folyamatosan kevergetve megfőztem. Amikor megfőtt, beleszórtam az összetördelt csokit, a kakaóport és a cukrot, majd homogénre kevertem.
  • A babapiskótára öntöttem a grízes krém egyik felét, és elegyengettem. Erre került még egy sor tejes keverékbe áztatott babapiskóta, a tetejére pedig a grízes krém másik felét öntöttem.
  • Hűtőszekrényben pár órát pihentettem tálalás előtt.
   

2014. február 25., kedd

Zöldborsós-gombás sertésragu

   
    
    
Egyszerű tejfölös sertéspörkölt gombával és zöldborsóval felturbózva.
   

Hozzávalók:
  
  • 70 dkg sertéscomb
  • 4 db lilahagyma
  • kevés olaj
  • 0,5 kg fagyasztott szeletelt csiperke gomba (időszűkében megspórolva a friss gomba tisztítását és szeletelését)
  • 1 üveg konzerv zöldborsó
  • 7-8 gerezd fokhagyma
  • 3 púpozott teáskanál őrölt pirospaprika
  • őrölt tarkabors és feketebors
  • szárított majoranna
  • 3 dl tejföl + két csapott evőkanál liszt
  
Elkészítés:
  
  • A gombát kivettem a fagyasztóból.
  • A húst megmostam, levágtam róla a zsíros részeket, majd felkockáztam.
  • A lilahagymát apróra vágtam, majd kevés olajon üvegesre pároltam. Rászórtam a húst és folyamatosan kevergetve fehéredésig sütöttem.
  • Amikor a hús külseje fehér kérget kapott, rászórtam a pirospaprikát, hozzáadtam a fokhagyma felét zúzva, sóztam, borsoztam, és megszórtam egy kevés szárított majorannával. Pici vízzel felöntöttem, összekevertem, és fedő alatt főzni kezdtem.
  • Főzés közben néha megkevertem, az elfőtt vizet pótoltam (csak apránként!).
  • Amikor a hús már majdnem megfőtt (kb. 1 óra múlva), hozzáadtam a gombát, amely addigra már nagyjából kiolvadt. Öntöttem alá még egy kevés vizet, hozzáadtam a többi fokhagymát zúzva, és megint került rá frissen őrölt bors és egy pici majoranna. Fedő alatt készre főztem (a visszaforrástól kb. még 15 percre volt szükség).
  • Amikor megfőtt, hozzáöntöttem a konzerv zöldborsót a levével együtt.
  • Végül tejföl és egy kevés liszt keverékéből készült habarással besűrítettem.
    

2014. február 17., hétfő

Vadas mártás (hús nélkül)

  
  
 
Hozzávalók:
  
  • 8-10 db sárgarépa
  • 4 db petrezselyemgyökér
  • 1 db zellergumó
  • 2 db karalábé
  • 3 fej vöröshagyma
  • kevés olaj
  • őrölt feketebors és tarkabors
  • 2 teáskanál bio ételízesítő
  • 3 db babérlevél
  • 1 dl száraz fehérbor (Irsai Olivér került bele)
  • 2 dl tejföl
  • 2 evőkanál mustár
  • 1 csapott kávéskanál porcukor
  
Elkészítés:
 
  • A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, a zellert és a karalábét meghámoztam, megmostam, majd felkockáztam.
  • A vöröshagymát apróra kockáztam, majd kevés olajon megfonnyasztottam.
  • Rászórtam a hagymára a zöldségeket, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy éppen ellepte. Sóztam-borsoztam, adtam hozzá bio ételízesítőt, babérlevelet, majd öntöttem hozzá egy kis fehérbort. Fedő alatt alacsony hőmérsékleten addig főztem, míg a zöldségek megpuhultak.
  • Amikor megfőtt, kivettem az edényből a babérleveleket, és botmixerrel pürésítettem a zöldségeket (a levét nem öntöttem le róla). Végül tejföllel, mustárral és pici cukorral ízesítettem, és került még bele egy kevés só és bors is. Főtt tésztára szedve tálaltam.
   

2014. február 2., vasárnap

Majonézes répasaláta

  
    
Hozzávalók:
  • 2 db sárgarépa
  • só, őrölt bors, pici cukor
  • 1 teáskanál mustár
  • kb. 2 teáskanál majonéz
  
Elkészítés:
  • A répát lereszeltem, sóztam, borsoztam, majd mustárral, majonézzel és kevés cukorral ízesítettem.

Csirkemell vadasan

  
      
Savanykás, könnyű csirkés fogás.
  
Hozzávalók:
  • 2 db filézett csirkemell
  • 2 db vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kevés vaj
  • 2 teáskanál pirospaprika
  • őrölt bors
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 db petrezselyemgyökér
  • 4 db sárgarépa
  • 1 db zellergumó
  • 2 db karalábé
  • 1 teáskanál cukor
  • kb. 1-2 evőkanál mustár (a pontos mennyiségre nem emlékszem, kóstolgatni kell)
  • 3-4 evőkanál tejföl
   
Elkészítés:
  • A húst megmostam és felkockáztam.
  • A petrezselyemgyökeret, a sárgarépát, a zellergumót és a karalábét meghámoztam, megmostam, majd felkockáztam.
  • A vöröshagymát apróra vágtam és kevés vajon üvegesre pároltam. Rászórtam a húst, és folyamatosan kevergetve addig sütöttem, míg a külseje fehér kérget kapott. Ekkor rászórtam a pirospaprikát, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, sóztam-borsoztam, öntöttem alá egy pici vizet és fedő alatt párolni kezdtem.
  • Pár perc után hozzáadtam a zöldségeket, öntöttem hozzá kb. 1 dl száraz fehérbort és még egy kevés vizet, majd fedő alatt megpároltam.
  • Amikor a hús megfőtt (kb. 35-45 perc), ízesítettem mustárral, tejföllel és kevés cukorral. Főtt tészta körettel tálaltam.
   

2014. február 1., szombat

Citromfűkivonat

   
  
  

Még tavaly, karácsonyi ajándéknak készült ez a nyugtató "kortyintgató". A kortyintást szó szerint kell érteni: szedáló hatása miatt egy-két kortynál nem érdemes egyszerre többet inni belőle. Már ha nem akarjuk kiütni magunkat.
 
Egy stresszes munkanap után a legjobb idegnyugtató, feszültségoldó, lazító, és egyébként görcsoldó is, sőt, az emésztésre is jótékony hatása van. Igyunk meg egy, maximum két evőkanálnyit tisztán, vagy langyos teába öntve kortyolgassuk.
  
Az elkészítése nem túl bonyolult: egy nagy befőttes üvegben kell áztatni tiszta vodkában a szárított citromfüvet. Egy deci alkoholhoz egy csapott evőkanál citromfüvet számoltam, és megspékeltem még bio citrom héjával is, így ázott együtt az üvegben egy hónapig. Naponta egyszer megrázogattam, majd egy hónap múlva leszűrtem és üvegekbe töltöttem.