2013. november 30., szombat

Kolbászos-tarjás-lencsés egytál konzervből

   
   
Nem szükségeltetik túlságosan nagy kreativitás ahhoz, hogy félkész alapanyagokból összedobjunk egy gyors vacsorát, mint ahogyan ez a lencsés egytál sem éppen a konyhaművészet csúcsa. De van az úgy, hogy este, munka után fáradtan valami gyorsan összedobható, házinak becézhető meleg, főtt ételre vágyik az ember. És így a másnapi munkahelyi ebéd is megvan, sőt, akkorra érik csak igazán össze az íze.
Egy ilyen szituációban született meg a lencsefőzeléket konzervből gondolata, amely alapötletet továbbgondolva - csak hogy ne legyen unalmas - került bele kolbász, füstölt tarja és hagyma is. Konzerv ide-vagy oda, nagyon finom lett, és persze villámgyorsan elkészült.
   
Hozzávalók:
  • 3 doboz konzerv lencse
  • 15 dkg füstölt tarja
  • 15 dkg kolbász
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 db babérlevél
  • frissen őrölt bors
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • a rántáshoz: pici olaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 2,5 dl tejföl, 2 púpos teáskanál mustár, víz
  
Elkészítés:
  • A felkarikázott kolbászt, a kockára vágott füstölt tarját, és a laskára vágott hagymát megpirítottam.
  • Hozzáöntöttem a lencsét a levével együtt, megborsoztam, adtam hozzá babérlevelet és zúzott fokhagymát, majd felforraltam. (Mivel szinte minden alapanyag sós, nem sóztam meg.)
  • Míg a lencse felforrt, elkészítettem a rántást. Kevés olajat felforrósítottam, rászórtam a lisztet, és folyamatosan kevergetve világosbarnára sütöttem. Rászórtam a pirospaprikát és elkevertem, majd hozzáadtam a tejfölt és a mustárt, és habverővel simára kevertem, közben pici vízzel hígítottam.
  • Amikor a lencse felforrt, a rántással besűrítettem, és néhány percnyi forralás után tálaltam.
  
 

2013. július 4., csütörtök

Kókuszgolyó

    
   
  
Ki ne ismerné ezt a lehető legegyszerűbben elkészíthető buli-desszertet? Gyerekkoromban iskolai bulik és szülinapi zsúrok elengedhetetlen tartozéka volt, de szerintem még ma sem ment ki a divatból.
   
   
Hozzávalók:
  • 25 dkg őrölt háztartási keksz
  • 10 dkg vaj
  • 3 púpozott evőkanál kakaópor (jó minőségű, cukrozatlan)
  • 10 dkg porcukor
  • kb. 2 cl barnarum
  • annyi tej, hogy gyúrható masszát kapjunk
  • kb. 8-10 dkg kókuszreszelék a hempergetéshez
  
Elkészítés:
  • A kekszmorzsát összekevertem a kakaóporral és a porcukorral, majd hozzámorzsoltam a vajat. Hozzáadtam a rumot, és annyi tejet öntöttem hozzá, hogy gyúrható masszát kapjak.
  • Alaposan összegyúrtam a tésztát, majd fél óráig pihentettem, végül golyókat formáztam belőle és kókuszreszelékben meghempergettem.
      

2013. június 29., szombat

Füstölt sonkás, sajtos sült tészta

   
   
   
Hozzávalók:
  
  • 35 dkg füstölt-főtt sonka
  • 1 doboz konzerv paradicsom (egész paradicsom)
  • 5 dl paradicsomlé
  • őrölt bors, bazsalikom
  • 10 dkg ömleszett sajt (kockasajt) villával összetörve
  • 15 dkg edami sajt reszelve
  • 1 csomag tészta
   
Elkészítés:
  
  • A tésztát forró, enyhén sós vízben megfőztem.
  • Míg a tészta főtt, a sonkát apróra kockáztam, és a paradicsommal, a paradicsomlével és a fűszerekkel összefőztem. Végül hozzákevertem az összetört kockasajtot, és addig kevertem, míg a sajt teljesen elolvadt a szószban.
  • A kifőtt tésztát egy nagy, hőálló üvegedénybe tettem, ráöntöttem a sonkás-paradicsomos-sajtos szószt, és összekevertem. A tetejét megszórtam reszelt sajttal, hideg sütőbe toltam, és 170 fokon addig sütöttem, míg megpirult a teteje.


2013. június 23., vasárnap

Vargabéles

    
  
Hozzávalók:
  • 50 dkg cérnametélt + 6 dl tej + 1,5 l víz + 1 rúd vanília
  • 5 dkg vaj
  • 1 kg túró
  • 8 db tojás
  • 2 csomag bourbon vaníliás cukor
  • 2,5 dl tejföl
  • 20 dkg porcukor
  • 1 csipet só
  • réteslap + vaj a kenéshez
      
Elkészítés:
  • A tejet a vízzel és a vaníliával feltettem főni. Amikor forrni kezdett, beletettem a cérnametéltet, és kb. 5 percig főztem. Amikor megfőtt leszűrtem, és kihalásztam belőle a vanília rudat. Hozzákevertem 5 dkg vajat, és hagytam hűlni a tésztát.
  • A tojásokat kettéválasztottam. A tojások sárgáját összekevertem a tejföllel, hozzáadtam a porcukrot, egy csipet sót, a vaníliás cukrot és a túrót, majd elkevertem. A tésztával főzött vaníliarúd belsejét is belekapartam a túrós masszába.
  • A túrós krémet a majdnem teljesen kihűlt tésztához öntöttem és összeforgattam.
  • A tojásfehérjéket habbá vertem, és a túrós tésztához forgattam.
  • Egy hőálló üvegedényt vékonyan kivajaztam, és belesimítottam egy réteslapot. Megkentem olvasztott vajjal, majd tettem rá még egy réteslapot, és azt is vékonyan megvajaztam. Rászedtem a túrós töltelék egyik felét, majd megint két sor réteslap következett, aztán rátettem a túrós tészta másik felét, végül réteslappal fedtem be és vajjal megkentem a tetejét.
  • Hideg sütőbe toltam, és 165 fokon addig sütöttem, míg pirulni kezdett a teteje. Gyümölcsszósszal tálaltam.
    

2013. június 22., szombat

Lieven galuska epres-ribizlis szósszal

  
   
  
Annyira finom ez a túrós desszert, hogy megint kedvet kaptunk hozzá. A legutóbbi recepthez képest (a leírásért katt ide) annyit változtattam rajta, hogy most krémes túrót használtam hozzá, így egy kicsit tömörebb lett az állaga. (És még minimálisan sem hullott szét főzés közben.)
  
Kihasználva az eperszezon végnapjait (még a múlt hét végén készült), savanykás epres-ribizlis szószt főztem hozzá.
   
Hozzávalók:
  • 50 dkg krémes túró
  • 4 db tojás
  • 8 evőkanál liszt
  • kevés só
  • kevés cukor
  • 10 dkg vaj
  • A szószhoz eper és ribizli kb. fele-fele arányban, és kevés cukor.
   
Elkészítés:
  • Elsőként a szószt készítettem el. A ribizlit leszemeztem, az eperről pedig leszedtem a csumát, majd megmostam a gyümölcsöket. Az epreket négy darabba vágtam, majd a ribizlivel és kevés cukorral főzni kezdtem. Kb. 10 percig főztem, majd a hűtőszekrénybe tettem, hogy jól lehűljön.
  • Egy nagyobb edényben vizet kezdtem főzni.
  • Míg a víz felforrt, elkészítettem a galuskát. A lisztben elvegyítettem a sót és a cukrot, majd összekevertem a tojással és a túróval.
  • A tésztát evőkanállal a forrásban lévő vízbe szaggattam. Miután a galuskák feljöttek a víz tetejére, még kb. 5 percet főztem, majd leszűrtem, és olvasztott vajban megforgattam.
  
 
 

2013. június 21., péntek

Kakaós tiramisu

  
  
  

Hozzávalók:
     
  • babapiskóta
  • 0,5 l habtejszín
  • 50 dkg mascarpone
  • 3 csomag bourbon vaníliás cukor
  • porcukor
  • kakaópor (jó minőségű, cukrozatlan)
  • tej
  • egy kevés főzött kávé
  • étcsoki
   
Elkészítés:
   
  • Kakaóporból, kevés porcukorból és langyos tejből kakaót kavartam egy mély tányérban, majd hozzáöntöttem kb. egy adagnyi főzött feketekávét.
  • A jól behűtött habtejszínt a vaníliás cukorral és kevés porcukorral kemény habbá vertem, majd hozzáadtam a mascarponét, és rövid ideig tovább vertem.
  • A babapiskótákat egyenként megmártogattam a kávés kakaóban, majd egy üvegtálba szorosan egymás mellé sorakoztattam őket egy rétegben.
  • A piskótasor tetejére rákentem a tejszínhabos-mascarponés krém felét, majd vékonyan megszórtam kakaóporral, és reszeltem rá az étcsokiból.
  • A krémre újabb sor kakaóban áztatott piskótát rétegeztem, majd rákentem a krém másik felét, tetejét pedig kakaóporral és reszelt étcsokival díszítettem.
  • Betettem a hűtőszekrénybe, és 4-5 órát érleltem fogyasztás előtt.
     

2013. június 15., szombat

Sertésragu bakonyi módra galuskával

   
     
    
    
Hozzávalók:
  • 60 dkg sertéscomb
  • 20 dkg kolozsvári szalonna
  • kevés olaj
  • 50 dkg barna csiperke gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • őrölt koriander
  • őrölt tarkabors
  • kevés őrölt chilli
  • 3 csapott teáskanál őrölt édes pirospaprika
  • só (nagyon kevés, mert a szalonna sós)
  • 0,5 dl száraz, testes vörösbor
  • 1 púpos evőkanál liszt + 2,5 dl tejföl + 0,2 dl tej
  • a galuskához: 4 db tojás, 1 dl tej, 1 evőkanál olaj, kevés só, őrölt bors, kb. 45 dkg liszt, víz
   
Elkészítés:
  • A vöröshagymát apróra kockáztam, a húst megtisztítottam és kockákra vágtam, a szalonnát szintén felkockáztam.
  • A szalonnát kevés olajon megpirítottam, majd rászórtam a hagymát és megfonnyasztottam. Hozzáadtam a húst és fehéredésig sütöttem. Hozzáadtam a fűszereket (őrölt koriander, őrölt tarkabors, kevés őrölt chilli, őrölt pirospaprika, pici só) és a zúzott fokhagymát, öntöttem alá egy kevés száraz vörösbort, majd fedő alatt puhára főztem.
  • Míg a hús főtt, a gombát megtisztítottam és felszeleteltem. Amikor a hús megfőtt, hozzáadtam a gombát és megpároltam.
  • Végül egy kevés liszt, tejföl és tej keverékével besűrítettem, és pár percig forraltam.
  • A galuska hozzávalóit összekevertem, majd forró vízbe szaggattam, és pár perc főzés után leszűrtem.
      
 
   

2013. június 9., vasárnap

Házi vanília puding likőrös eperrel

  
  
Gyorsan elkészíthető epres desszert.
   
Hozzávalók:
  • 1 liter tej
  • 7 dkg kukoricakeményítő
  • 10 dkg bourbon vaníliás cukor
  • 60 dkg eper
  • 5 cl eper pálinka-likőr
  
Elkészítés:
  • Az epret megtisztítottam, majd krumplinyomóval pépesre törtem. Hozzáadtam a pálinka-likőrt és elkevertem.
  • A kukoricakeményítőt és a vaníliás cukrot kevés langyos tejjel csomómentesre kevertem. A tejet felforrósítottam, majd a keményítős-cukros masszához adtam, és addig főztem, míg felforrt.
  • A pudingot és az eperpépet poharakba rétegeztem, majd lehűtöttem.
      

2013. június 1., szombat

Epres túrós poharas desszert

    
       
   
Végre itt az eperszezon!
   
Hozzávalók:
  
  • 50 dkg tehéntúró
  • 5 dl tej
  • 5 dkg kukoricakeményítő
  • 5 dkg bourbon vaníliás cukor
  • 2 evőkanál porcukor
  • kb. 60 dkg eper passzírozva + eper díszítésnek a tetejére
  • babapiskóta
  
Elkészítés:
 
  • A tejből, a kukoricakeményítőből, a porcukorból és a vaníliáscukorból pudingot főztem: A kukoricakeményítőhöz hozzáadtam a vaníliás cukrot és a porcukrot, majd kevés tejjel csomómentesre kevertem. A tejet hevíteni kezdtem, majd amikor felforrósodott, hozzáöntöttem a keményítős masszát és addig főztem, míg felforrt.
  • Amikor a puding félig kihűlt, hozzáadtam a túrót és alaposan összekevertem.
  • Az epret megmostam, leszedtem a csumáját majd krumplinyomóval pépesre törtem.
  • A poharak aljába szedtem egy réteg vaníliás túrót, rátettem egy réteg babapiskótát (a kisebb poharakba félbe törve fért bele), befedtem eperpéppel, majd megint túrókrém következett, a tetejét pedig egész eprekkel díszítettem. Néhány órára a hűtőbe tettem, hogy jól lehűljön.
   
 

Sült sajtos tészta

  
  
  
Hozzávalók:
   
  • 20 dkg ömlesztett sajt (kockasajt)
  • 2 púpozott evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál liszt + 3 dl tej
  • 6 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt tarkabors (nem sajnáltam a mennyiséget)
  • reszelt szerecsendió
  • pici só (csak kevés kell, mert a sajt is sós)
  • 1 csomag durumtészta
    
Elkészítés:
 
  • A tésztát bő sós vízben kifőztem.
  • Míg a tészta főtt, elkészítettem a szószt: a kockasajtokat villával összetörtem, majd összekevertem a tejföllel és a fokhagymával. A lisztet összekevertem a tejjel - hogy csomómentes legyen, habverővel -, és a sajtos keverékhez öntöttem, majd fűszereztem (őrölt tarkabors, reszelt szerecsendió, pici só).  Végül a szószt felforraltam, és egy-két percig főztem.
  • A főtt tésztát hőálló üvegtálba tettem, ráöntöttem a sajtos szószt és elkevertem. Hideg sütőbe tettem, és 180 fokon addig sütöttem, míg megpirult a teteje.
    

2013. május 31., péntek

Krumpliprósza

   
   
   
  
Hozzávalók:
    
  • 6 db nagyobb burgonya
  • 2 db kisebb vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • kb. 4 dl kaukázusi kefir
  • annyi liszt, hogy sűrű, palacsintatésztához hasonló állagot kapjunk
  • só, őrölt bors
  • olaj a sütéshez
     
Elkészítés:
  
  • A vöröshagymát megtisztítottam, majd lereszeltem.
  • A burgonyát meghámoztam majd lereszeltem.
  • A lereszelt hagymát és krumplit összekevertem, hozzáadtam a fokhagymanyomóval zúzott fokhagymát, ráöntöttem a kefirt, sóztam, borsoztam, majd összekevertem. Végül annyi lisztet szórtam hozzá, míg sűrű, palacsintatésztához hasonló állagú lett.
  • A masszából egy merőkanálnyit vékonyan kiolajozott palacsintasütőbe mertem, elegyengettem, és lassan mindkét oldalát aranybarnára sütöttem. Tejföllel és reszelt sajttal tálaltam.
     

2013. május 29., szerda

Sajtos-tojásos csirke

   

    
  
Hozzávalók:
  
  • 2 db csirkemellfilé
  • kevés olívaolaj
  • 2 db vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors, majoranna
  • bio ételízesítő
  • 7 db tojás
  • 30 dkg sajt
  • 3 púpozott evőkanál tejföl
   
Elkészítés:
  
  • A vöröshagymát megtisztítottam majd apróra kockáztam.
  • A húst megtisztítottam majd csíkokra vágtam.
  • A hagymát kevés olajon megfonnyasztottam, majd hozzáadtam a húst és fehéredésig sütöttem. Sóztam, borsoztam, szórtam rá szárított majorannát és bio ételízesítőt, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, összekevertem, és fedő alatt pár percig pároltam.
  • Míg a hús párolódott, egy nagy üveg hőálló edényben összekevertem a tojást, a tejfölt és a reszelt sajtot. Hozzáadtam az előpárolt húst, alaposan összekevertem, majd hideg sütőbe tettem. 180 fokon kb. 40 percig sütöttem.
     

2013. május 28., kedd

Zöldséges-csirkés egytál

    
     
  
Hozzávalók:
   
  • 2 db csirkemellfilé
  • 2 db vöröshagyma
  • kevés olívaolaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál őrölt édes pirospaprika
  • só, őrölt bors
  • majoranna
  • bio ételízesítő
  • 0,5 dl száraz vörösbor
  • 0,5 kg kelbimbó (fagyasztott)
  • 0,5 kg fagyasztott zöldségkeverék (zöldborsó, sárgarépa, kukorica, zöldbab)
  • 1,5 kg újkrumpli
  • 1 evőkanál liszt + 3 dl tejföl
   
Elkészítés:
  
  • A vöröshagymát apróra kockáztam.
  • A húst megtisztítottam és kockára vágtam.
  • A vöröshagymát kevés olívaolajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a húst és fehéredésig sütöttem. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát, sóztam-borsoztam, szórtam bele kevés bio ételízesítőt, öntöttem hozzá kevés száraz vörösbort és egy pici vizet, összekevertem és fedő alatt megfőztem.
  • A fagyasztott zöldségeket kivettem a fagyasztóból, a krumplit pedig meghámoztam és hosszában felnégyeltem.
  • Amikor a hús megfőtt hozzáadtam a zöldségeket, öntöttem hozzá egy kevés vizet és megpároltam. Végül kevés liszt és tejföl keverékével besűrítettem.
     

2013. május 27., hétfő

Sárgarépás zellerkrémleves

    
   
   
Hozzávalók:
   
  • 2 db nagy zellergumó
  • 3 szál sárgarépa
  • 2 db nagyobb vöröshagyma
  • kb. 4 dkg vaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • bio ételízesítő
  • só, őrölt bors
  • 3 púpozott evőkanál tejföl
  • 2 dl tej
   
Elkészítés:
  
  • A zöldségeket megtisztítottam, meghámoztam.
  • A zellergumót és a sárgarépát feldaraboltam, a vöröshagymát apróra kockáztam.
  • A hagymát kevés vajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a zellert és a répát. Folyamatosan keverve néhány percig pirítottam, majd felöntöttem vízzel. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát és a bio ételízesőt, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt megpároltam.
  • Amikor megpárolódott beleöntöttem a tejet és a tejfölt, majd botmixerrel pürésítettem. Kenyérchipssel tálaltam.
    

2013. május 23., csütörtök

Gyors bableves

    

    
Villámgyors bableves konzervből.
     
   
Hozzávalók:
  
  • 3 doboz konzerv bab (1 doboz vörösbab, 2 doboz fehérbab)
  • 2 db főzőhagyma
  • kevés olívaolaj
  • 3 db sárgarépa
  • 6 db újrkumpli
  • kb. 10 dkg paprikás szalámi
  • frissen őrölt tarkabors, só
  • kevés chili
  • 1 csapott mokkáskanál őrölt babérlevél
  • egy csapott evőkanál liszt + 2 evőkanál tejföl
   
Elkészítés:
  • A vöröshagymát apróra kockáztam, a krumplit és a sárgarépát hámozás után feldaraboltam illetve karikáztam.
  • A felaprított vöröshagymát kevés olajon megfonnyasztottam, majd rászórtam a krumplit, a répát, és a kockázott szalámit. Kevergetés mellett pár percig pirítottam, majd felöntöttem vízzel, fűszereztem (só, őrölt tarkabors, chili, őrölt babérlevél) és fedő alatt megfőztem.
  • Amikor a krumpli és a répa megfőtt hozzáadtam a babot (levével együtt), és pár percig főztem, hogy összeérjenek az ízek. Végül kevés liszt és tejföl keverékével besűrítettem a levest.
   

2013. április 20., szombat

Ananászos tejszínes túrótorta

  
   
    
    
    
     
     
  

Hozzávalók a kakaós piskótához (28 cm-es tortakarikával készült):
    
  • 9 db friss tojás
  • 18 dkg porcukor
  • 18 dkg liszt (fele rétes-, fele finomliszt) - 3 evőkanál (3 evőkanálnyi lisztet kakaóporral helyettesítettem.)
  • 3 evőkanál kakaópor
   
A kakaós piskóta elkészítése:

  • A sütőt előmelegítettem 175 fokra.
  • A tortakarika alját kibéleltem sütőpapírral.
  • A kétféle lisztet kimértem, összekevertem, majd kivettem belőle 3 evőkanálnyit. Hozzáadtam 3 evőkanál kakaóport, majd alaposan elvegyítettem.
  • Kimértem a porcukrot, két külön tálkába: az egyikbe 12, amásikba 6 dkg-ot.
  • A tojásokat alaposan megmostam, majd kettéválasztottam őket egy-egy mély tálba.
  • A tojássárgákhoz hozzáadtam 12 dkg porcukrot, majd gépi habverővel habosra kavartam. (Kb. 5-6 perc.)
  • A tojásfehérjét gépi habverővel elkezdtem habbá verni, majd mikor már majdnem kész lett, hozzáadtam 6 dkg porcukrot, és kemény habbá vertem.
  • A tojássárgás habhoz hozzászitáltam a liszt egyharmad részét, belekevertem, majd nagy méretű fakanállal óvatosan hozzáforgattam a tojásfehérjehab egy részét. Ezután megint egy rész lisztet, majd egy rész habot forgattam bele, majd megismételtem az utolsó adaggal. (A fehérjehabot óvatosan forgattam bele, nehogy összetörjön.)
  • A masszát a tortaformába öntöttem, elegyengettem, majd egészen a karika széléig kihúztam.
  • A tésztát az előmelegített sütőbe toltam, és összesen kb. 45 percig sütöttem. Az első 15 percben 175 fokon sült, majd visszavettem a sütőt 150 fokra, nehogy megégjen.
  • Kb. háromnegyed óra sütés után kézzel kicsit megnyomtam a piskóta tetejét, hogy megsült-e, és tűpróbával is ellenőriztem. (Ha jól átsült, a tészta rugalmas, és nem horpad be, a beledugott hústű pedig nem lesz ragacsos.)
  • Amikor a piskóta megsült elzártam a sütőt, és a sütőben hagyva félig nyitott ajtónál hagytam teljesen kihűlni. (Így nem horpadt be a piskóta teteje.) Végül kivettem a formából és kettévágtam.
    
A krém hozzávalói:

  • 75 dkg túró
  • 50 dkg habtejszín habbá verve
  • 4 csomag bourbon vaníliás cukor
  • kb. 5-6 teáskanál porcukor
  • fél bio citrom leve és reszelt héja
    
+ 1 doboz ananász konzerv a torta tetejére
       
A habtejszínt habbá vertem. A túrót alaposan összekevertem a porcukorral, a vaníliás cukorral és a citromlével, majd óvatosan hozzáforgattam a tejszínhabot. A krémmel megkentem a kihűlt, kettévágott piskóta két lapja között és a tetejét is. Végül ananász kockákat sorjáztam a torta tetejére.
   
    

2013. április 13., szombat

Tejcsokis muffin

  
  
Az alábbi mennyiség 12 db muffinhoz elegendő.
  
Hozzávalók:
  • 1,5 bögre liszt
  • 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
  • 2 púpos evőkanál kakaópor (cukrozatlan, jó minőségű)
  • 0,5 bögre porcukor
  • kb. 3/4 bögre tej
  • 6 dkg vaj
  • 1 egész tojás
  • 15 dkg jó minőségű tejcsokoládé (felhasználhatjuk a maradék húsvéti csokinyuszikat és csokitojásokat, persze csak ha megfelelő minőségű, és nem tejbevonó massza)
  • 3 evőkanál sárgabaracklekvár
    
   
Elkészítés:
  • A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
  • A lisztben elvegyítettem a szódabikarbónát, majd hozzáadtam a porcukrot, a kakaóport, és az apróra tördelt csokoládét, majd összekavartam.
  • Kissé megolvasztottam a vajat, egy külön tálban pedig felvertem a tojást, de csak annyira, hogy homogén legyen. A tojáshoz hozzáöntöttem a tejet és a vajat majd összekevertem.
  • A tejes-tojásos-vajas elegyet a száraz hozzávalókhoz öntöttem, és egy lapáttal óvatosan összedolgoztam. Végül hozzákanalaztam a baracklekvárt és belekevertem.
  • A muffinsütőt papírformákkal kibéleltem, majd minden mélyedésbe kb. 1-1 evőkanálnyi masszát tettem.
  • A sütőbe toltam, és 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.
     

2013. április 6., szombat

Vékony tésztás pizza

  
    
A szokásos pizzatésztából készítettem, de most tepsi helyett kerek, lyukacsos teflon pizza-sütőlapon sütöttem. Így az alábbi mennyiségből 2 db 32 cm-es pizza lett. A fokhagymás tejfölös alapra kevés bacon, sok sajt és hagyma került.
   
Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 dl langyos tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 csapott evőkanál cukor
  • kb. 1,25 dl langyos víz
  • kb. 2 evőkanálnyi olívaolaj
    
Elkészítés:
 
  • A langyos tejben elkevertem a cukrot, hozzámorzsoltam az élesztőt, és meleg helyen felfuttattam.
  • A lisztben elkevertem a sót, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és kézzel elkevertem. Hozzáadtam egy kevés olívaolajat és tovább kavargattam. Hozzáöntöttem a vizet és alaposan összegyúrtam.
  • Kb. 10 percig dagasztottam a tésztát (a tészta állagától függően szükséges lehet egy kevés víz vagy liszt hozzáadására, hogy könnyű, egészen ruganyos tésztát kapjunk), majd két gombócot formálva belőle kilisztezett kelesztőtálba tettem és langyos helyen kb. 35-40 percig kelesztettem.
  • Amikor a tészta megkelt, olajjal vékonyan megkent pizza sütőlapra nyújtottam. Megkentem fokhagymás tejföllel, került rá bacon, laskára vágott vöröshagyma és reszelt sajt.
  • A pizzát kb. 185 fokra előmelegített sütőben kb. 20  percig sütöttem.
     

2013. április 3., szerda

Lieven galuska (túrónokedli)

  
   
    
Kolléganőmtől kaptam ennek a túrós finomságnak a receptjét. Majdnem olyan, mint a túrógombóc, csak sokkal lágyabb, és jóval egyszerűbben, gyorsabban elkészül.
  
Bár nevezhetnénk egyszerűen túrónokedlinek is, a "Lieven galuska" elnevezés Thomas Lievenre, a  "Nem kell mindig kaviár" sorozat főhősére utal, aki minden részben főzött valamit, többek között túrós galuskát is.
    
Porcukorral és fahéjjal megszórva tálaltam, de biztosan finom a túrógombócnál megszokott cukros tejföllel is.
  
      
Hozzávalók:
  • 50 dkg túró
  • 4 db tojás
  • 8 evőkanál liszt
  • kevés só
  • kevés cukor
  • 10 dkg vaj
    
Elkészítés:
  • Egy nagyobb edényben vizet kezdtem főzni.
  • Míg a víz felforrt, elkészítettem a galuskát. A villával áttört túrót, a tojást és a lisztet összekevertem, kevés sót és cukort adtam hozzá.
  • A tésztát evőkanállal a forrásban lévő vízbe szaggattam. Miután a galuskák feljöttek a víz tetejére, még kb. 5 percet főztem, majd leszűrtem, és olvasztott vajban megforgattam.
    
 

2013. április 2., kedd

Hagymakrémleves

   
   
Ízletes, sűrű, laktató krémleves, remek lélekmelegítő ebben a nyálkás, cseppet sem tavaszi időben.
   
Hozzávalók:
  • 5 db nagyobb vöröshagyma
  • kb. 15 gerezd fokhagyma
  • kb. 6-7 dkg vaj
  • 1 liter zöldségalaplé
  • 4 dl főzőtejszín
  • 1 evőkanál tejföl
  • őrölt bors
  • bio ételízesítő
  • kevés reszelt szerecsendió (kb. egy csipetnyi)
     
Elkészítés:
  • Az apróra kockázott vöröshagymát a vajon megfonnyasztottam, majd hozzáadtam a zúzott fokhagymát, és összekevertem. Sóztam, borsoztam, beleszórtam a bio ételízesítőt, majd felöntöttem a zöldséglével és fedő alatt főztem.
  • Pár perc fővés után beleöntöttem tejszínt is, és a hagymát puhára főztem.
  • Hozzáadtam a tejfölt és a szerecsendiót, majd kézi mixerrel pürésítettem. Levesbetétként kétszersülttel tálaltam.