2010. december 2., csütörtök

Tökös tojás kolbásszal






Hogy az utóbbi időben nem igazán került fel semmi a blogba nem azt jelenti, hogy nem készültek finomságok a konyhámban. Ez az egytálétel például nyáron, a tökszezon idején pirítódott, de olyan ínycsiklandó volt hogy azt tervezem, fagyasztott vagy konzerv tökkel is kipróbálom. Tökös kaját télen is. ;-)

Hozzávalók:
  • vöröshagyma
  • egy kevés vaj
  • kolbász
  • tojás
  • főzőtök
  • só, őrölt fehérbors

Elkészítés:
  • A tököt megtisztítottam, meghámoztam, belső, magos részét kikapartam, felkockáztam, majd kevés vízben rövid ideig pároltam.
  • Az apróra vágott vöröshagymát kevés vajon megdinszteltem, majd hozzáadtam a karikázott kolbászt, és pár perc alatt összesütöttem.
  • A hagymás kolbászhoz hozzáadtam a tököt, majd ráöntöttem a felvert tojásokat. Sóztam, borsoztam és folyamatosan kevergetve addig sütöttem, míg a tojás megszilárdult.

1 megjegyzés: